Vendéglátóhely.hu

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

1146 Budapest,
Vajdahunyadvár

Európa egyik első közparkjában, a Városligetben emelkedik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum monumentális épületegyüttese, a Vajdahunyadvár.

A 19. század végének kiemelkedő eseménye volt a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségsorozat, s ennek részeként az Ezredéves Kiállítás. A kiállítást befogadó történelmi épületcsoport elkészítésére 1893-ban tervpályázatot írtak ki. A tervkészítés és a kivitelezés jogát is Alpár Ignác műépítész nyerte el.

A budapesti Vajdahunyadvár hazánk ezeréves fennállásának emlékműve, a romantikus historizmus egyik legszebb magyarországi alkotása. Az épületet 1991-ben nyilvánították műemlékké.

A román, gótikus, reneszánsz és barokk stílusú részekből álló épületegyüttes bemutatja több, a történelmi Magyarország területén fennmaradt művészeti értékű és történelmi becsű műemlék jellemző részletét. A történelmi épületcsoport, melyet jellemző része alapján a korabeli közönség nevezett el Vajdahunyadvárnak, az ezredéves ünnepségek egyik látványossága lett. Az elnevezés eredete: a gótikus csoport jellemző részei a Hunyad megyei (Erdély) Vajdahunyadvárat idézik.

Eredetije meredek sziklafalra épült és a történelmi Magyarország legnagyobb lovagváraként, a gótikus építészet legrangosabb világi emléke az egész Kárpát-medencében. Budapesten, a Városligeti-tó Széchenyi-szigetén álló épület 3 hídon át közelíthető meg. A Vajdahunyad sétány vezet az oroszlános kőhídon át a Hidaskapuhoz, ez a csapórácsos főkapu az épület főbejárata. A román rész legjellegzetesebb épülete az ún. Jáki-kápolna, a Vas megyei Ják település 13. századi bencés apátsági templomának Európa-hírű kapuját idézi, esküvők közkedvelt helye napjainkban. Vadszőlővel benőtt, romantikus kerengő csatlakozik a kápolnához.

A templom eredetileg könyvtárnak épült, kápolnává 1916-ban az udvaron ápolt I. világháborús sebesültek és a környékbeliek kívánságára szentelték. A gótikus (csúcsíves) épületcsoport udvar felőli része a Hidaskapura merőleges dómhomlokzattal kezdődik. Legjellegzetesebb motívuma a hatalmas, küllőköves rózsaablak, melynek témája a régi Magyarország címerének apoteózisa, azaz dicsőítése. Alkotója Róth Miksa, a magyar üvegművesség nemzetközi rangú képviselője. A rózsaablak ívének aljában kétoldalt Mátyás király fekete serege egy-egy páncélos vitézének szobra áll. A gótikus épületcsoport udvari szárnya az apostolok tornyával végződik.

Az olaszországi kora reneszánsz összekötő épület vezet át a következő, nagy formai eleganciával szerkesztett épületrészhez, mely a magyarországi építészet 16-18. századi reneszánsz, barokk és késő barokk stílusát mutatja. A várudvarra néző, 77,5 méter hosszú főhomlokzata a Mária Terézia-korabeli pompás barokk palotahomlokzatok stílusában épült. Középső kupolája 41 méter magas, a kupolák körül a homlokzaton a mezőgazdaság egyes ágazatait jelképező szobrok állnak.

A főbejárat a múzeum márványoszlopos aulájába vezet, ebben az épületcsoportban várjuk látogatóinkat állandó és időszaki kiállításainkkal. A főkapuval szemben, platánfák árnyékában látjuk az első magyar történetíró III. Béla király névtelen jegyzőjének, Anonymusnak a szobrát, Ligeti Miklós alkotását. A barokk homlokzat végén jobbra fordulva a kései barokk stílusú keleti homlokzat tárul elénk. Tovább haladva a Katalin bástyatorony, a kissé ridegnek ható német homlokzat uralkodik, a déli szárny nyugati végét tetőgerincén delfines, kétcsúcsú dísszel a Franciatorony zárja le. Az épületcsoportot az ezredéves ünnepségek lezártával a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum kapta meg, s maradandó anyagokból újjáépítve, a történelem viharait is túlélve, ma is mezőgazdasági múzeumként fogadja látogatóit.

 

Elérhetőségek

Fax: (06 1) 363 2711
Telefon: (06 1) 422 0765

E-mail cím: info@mmgm.hu
Internet cím: http://www.mmgm.hu

Szolgáltatások

rendezvény terem, üdülési csekk elfogadóhely, zárt parkoló

Nyitvatartás

Téli nyitva tartás: 2008. november 4-től 2009. március 15-ig Hétfő: zárva kedd - péntek: 10-16 óráig szombat - vasárnap: 10-17 óráig.

Térkép