Budapest XX. kerület
A Duna vonalát követő medencében a korai régészeti kultúráktól napjainkig megszakítás nélkül mindig megtalálható az ember jenléte. A folyó mindkét oldalán adott volt emberi településre alkalmas környezet, a közelsége, a jó termőföld, a kedvező csapadékviszonyok, a fontos kereskedelmi utak és dunai átkelőhelyek.
A régészeti kutatások szerint a Duna bal partján először a kőkorszak embere telepedett meg. A XX. kerületben az eddig végzett ásatások során sem a kőkorszakból, sem az ezt követő rézkorszakból nem kerültek elő régészeti emlékek. Pesterzsébet területén az eddigiek alapján a korai bronzkori kultúrák egyik csoportja a harang alakú edények kultúrájának népessége volt az első megtelepült lakosság. A Teremszeg utca 4. területén (Gubacsi-lakótelep) végzett ásatások zsugorított csontvázas sírokat, mellettük zónás díszítésű, harang alakú edényeket tártak fel. Az ásatások során több emlék került elő a középső bronzkori vatyai kultúrából.
A Perczel Mór utca 32. sz. (Kossuthfalva) telken 1938 és 1943 között végzett ásatások, hat, ebből a korból származó urnasírt tártak fel. Hamvasztásos temetkezés volt és a rítusnak megfelelően a hamvakat tartalmazó urnákat két tállal fedték le. Az urnák mellett egyfülű bögrékbe, vagy függesztő edényekbe tették a bronzékszereket. A fegyverek és az átfúrt fenőkő szintén az urnák mellé került. Hasonló sírok kerültek elő az erzsébetfalvi részben 1891-1894-ben a Külső-Soroksári úton (11 db.), a Dózsa György út 46-ból (mindkettő ma Helsinki út), a Petőfi utcában, továbbá a Kakas-tó mellől.
A soron következő leletek a késő vaskorból, a már említett Teremszeg utca 4-ből származnak, ahol 1874-ben egy kelta ezüst fibula és egy bronz karperec is előkerült, jelezvén, hogy az i. e. második és első évszázadban is lakott terület volt Pesterzsébet.
Az i. u. 9-ben kezdődő római korból, majd az ezt követő öt évszázadról nincsenek emlékeink, mert Pesterzsébet területe a Pannóniát védő dunai védőrendszeren kívül esett. Az avar időszakból a Klauzál utca 42. sz. alatt kerültek elő leletek. A honfoglalás korából is kevés, inkább szórványemléke van a kerületnek. A Gubacs falu nevét (Csabarákosa faluval és Neveggyel, a mai Alsónémedivel együtt) legkorábban az 1067 körül keletkezett százdi monostor alapítólevelében említik először. Az okleveles adatokat kiegészíti az Attila utca 36. alatt előkerült, XI. századi temetőrészlet. A régészeti leletek valószínűsítik, hogy az Árpád-kori Gubacs, a ma már nagy részben elpusztult Tatár-dombon volt.
Szabó Béla, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója 1933-ban és 1934-ben, majd Gerő Győző 1953-ban végzett itt ásatásokat, amelyek nyomán kiderült, hogy ezen a helyen szinte az egész középkor folyamán település volt. A falusi kemencékhez hasonlóan működő sütőházak alapjaiban, XIII. századi kerámiatöredékeket találtak, majd a pusztulási réteg (tatárjárás) feletti újabb réteg már a XIV-XV. századra volt a jellemző. A középkori Gubacs a tatárjárást még kiheverte, de a legújabb kori téglagyárat már nem. Gubacspuszta XVIII. századi tulajdonosa a Batthai Watthai nemzetség volt, de Mária Terézia uralkodása alatt folytatott invesztigátionális perekben a régi birtokos nemzetség a puszta tulajdonjogától elesett, és Gubacsot Szentlőrinc-, Szentmihály-pusztákkal együtt a gödöllői uradalomhoz csatolták, amelyre pro fidelibus servitiis (a hű szolgálatokért) a gyaraki gróf, később herceg Grassalkovich Antal, királyi donációt nyert.
A család 1840-ben fiúágon kihalt és a leányági örökösöktől, a Loósi gróf Viczayaktól megvette az egész gödöllői uradalmat báró Sina György. Ő a nem összefüggő uradalmat gödőllői, hatvani, szentlőrinci uradalommá alakította. Gubacspuszta az utóbbi tartozéka lett. Ekkor még folyt a Watthai-féle per és a puszta egy részét, a gubacsi szigetet 1850-ben visszanyerték a Watthaiak. Ezt a részt 1851-ben Soroksár lakói vásárolták meg. Gubacspusztának mintegy 50 hold területét - a Soroksári út (Helsinki út) mentén a határcsárdától kiindulva - 1851-ben házhelyekre parcellázták. Ezekből 1868-ig mindössze kettő épült be, az út mellett Gráner Ábrahám lakóháza, és a Salzlachen-patak északi oldalán a "Kaiser"-féle keményítőgyár.
Sina György fia, Simon, 1864-ben eladta a három uradalmat André Lapgrand Domonceaunak, a brüsszeli Banque de Credit Foncier et Industriel teljhatalmú cégvezetőjének 7 millió 800 ezer forintért. A bank csakhamar felhagyott a mezőgazdasági műveléssel és jobbnak látta az uradalmakat kisebb részletekben eladni. Az eladások nem idéztek elő letelepedési kedvet, mert még mindig túl nagy árak voltak, a vevők pénztárcájához képest.
A bank jogutódja - a londoni General Company for the promithion of Land Credit Limited budapesti igazgatósága - ezért elhatározta, hogy a pusztát kisebb részletekben fogja értékesíteni. Ivánka Imre bank-igazgatósági tanácsos Tóth Kálmán mérnökkel az ötholdas részletekre, és a dűlő utakra (a mai Jókai Mór utca, Lázár utca, Mártírok útja) terveket készíttetett és e tervek alapján 1868. július 10-én nyilvános árverést tartott. Akkoriban a helyszíni eszem-iszommal egybekötött árverések helyettesítették a mai ingatlanforgalmi irodák aktamunkáját. Az árverésre meghívtak országgyűlési képviselőket, vagyonos fővárosi polgárokat és azok ismerőseit. Vásárlók voltak: Móricz Pál, Papp Lajos, Kende Kanuth, Domahidy Ferenc, Jókai Mór, báró Simonyi Lajos stb.
A nagy kiterjedésű telkeken itt-ott kezdtek épűlní a házak. Többen, tovább-parcellázási céllal vettek földterületet. Suda János ügyvéd és Hitel Márton fuvaros 1870-ben birtokuk egy részén (a mai központi városrész helyén) 179 darab, egyenként 300 négyszögöles házhely eladásával, kezdeményezői lettek Erzsébetfalva telep megalapításának. Kettőjüket követte a Blum, Heller és Weil-féle konzorcium, amely további 219, hasonló nagyságú házhelyet alakított ki. Erzsébetfalva telepet Suda János és társai (nagy áldomás rendezésével) 1870. június 14-én alapították meg.
Elhatározták, hogy a telepet Erzsébet királyné tiszteletére nevezik el és az alapítás emlékére június 14-ét, mint búcsúnapot fogják évenként mindenkor megünnepelni. A névadáshoz a királyi család is hozzájárult. Kossuthfalva területe, a soroksári, pusztagubacsi 2290. számú telekjegyzőkönyvben a 7630. helyrajzi szám alatti, 123 hold földterület a londoni General Company for the promithion of Land Credith tulajdonát képezte. Ettől a társulattól 1868-ban megvette Löwy Mór, majd 1869-ben továbbadta Biróy Bélának és nejének, Komjáthy Borbálának.
Az új tulajdonosok már a következő évben megkezdték a felparcellázást. A mai Vécsey, Knezich, Dessewffy, Ady Endre utca környékén kialakult településmag elszórt házai ekkor még építészetileg nem függtek össze a kialakuló Erzsébetfalvával. A hagyomány szerint az első lakosok a Vécsey utcai vendéglőben rendezett összejövetelen Biróy Bélával (a szabadságharc honvédjével) együtt határozták el, hogy telepüknek a "Kossuth Helység" nevet adják.
A névadáshoz levélben kérték Kossuth Lajos beleegyezését, amelyet meg is kaptak. Biróy és felesége azért, hogy a száműzött politikus magyar "illetőségű" lehessen, birtokából a 154-155. sz., 1300 négyszögöl területű házhelyet (ma Nagysándor József és Knezich utca sarka) Kossuthnak ajándékozta. (A Kossuth levelet tekintik a telep alapító okiratának.)
Kossuth a telket nem fogadta el, és akaratának megfelelően végül Sebess Emil 48-as honvédőrnagy fiúárvájáé lett. Biróy részben adós maradt Löwyvel szemben, ezért 1879-ben az összes parcellára, így a Kossuth-telekre is elrendelték az árverést. A törvény tiltja az árverezők összejátszását, de azért, hogy a telek ne kerüljön idegen kézre, Löwy jelképes árért megvette és mindjárt tovább is adta özv. Sebess Emilnének, aki 1892-ben eladta, de a szerződésben kikötötte, ha építenek rá, "a ház falába helyezett kőre Kossuth telek felirat tétendő örök emlékül".(A felirat ma sincs ott.)
Kossuth-falva 1879-ben vagyonilag és közigazgatásilag különvált Erzsébettalva teleptől, majd néhány év önállóság után ismét egyesült azzal. Soroksár és két telepének lakossága más-más gazdasági körülmény között élt. Erzsébettalva az iparosság és a kereskedők telepének indult, Kossuthfalvát földművesek lakták, akik a soroksári gazdákhoz hasonlóan szerették volna földjeiket művelni. Csakhogy a soroksáriak 20-50 holdas földterületen gazdálkodtak, szemben a kossuthfalviak 3-5 holdas területeivel, amely a parcellázások következtében még tovább aprózódott. A kisüzemi méret a gazdák tönkremeneteléhez vezetett, pedig nagyobb esélyük lett volna, mint az erzsébetieknek, mert a vasút akkoriban még a mai M5-ös úton, a Vasútsoron át haladt Soroksárra és onnan tovább dél felé.
Erzsébetfalván gyorsan megkezdődött az építkezés. Az első építkezők között van Szikrássy Alajos kir. törvényszéki tisztviselő és Török Flóris honvéd százados, fővárosi alkapitány. A telep1874-ben Soroksártól elöljárósági kirendeltséget kapott. A telep első elöljárója Tóth Kálmán mérnök lett. Pók Ignác és Suda János értelmi vezetése mellett, a Walcha Mihály és Wéber József építési vállalkozók által: közadakozásból, 1882-ben a mai Kossuth Lajos utca és Széchenyi utca sarkán megépül a községháza.
Amikor 1913-ban az épületet lebontották (hogy helyére a mai szakközépiskola elődjét, a polgári leányiskola épületét emeljék), falába befalazva két emléktáblát találtak, amelyek az alapítást, a községháza építését és az adakozók nevét - közöttük Erzsébet királynéét is- megőrizték az utókor számára. A két táblát az iskola Kossuth Lajos utcai bejáratának egyik oldalába helyezték el, mellé tettek egy harmadikat is a következő szöveggel: "Ezen épület helyén állott Erzsébetfalva község első székháza, melynek homlokzatán és tanácstermében befalazva volt alábbi két emléktáblát a múltak iránti kegyeletből itt elhelyezte a község elöljárósága az 1913. évben." (Ma ezek közül egyik sem olvasható.)
Még ebben az évben megalakult az Önkéntes Tűzoltó Testület és létrejött a MÁV-vonalon a megállóhely is. A századvégi erzsébetfalvi polgárnak, ha jegyzőnél volt dolga, Soroksárra kellett mennie, ide fizette az adóját is. Szolgabírói hivatalba Ráckevére, képviselőválasztásra Alsódabasra, pénzügyőri biztoshoz Kunszentmiklósra, (a mai Budafokra), a járásbírósághoz Ócsára, a törvényszékhez Budapestre, közjegyzőhöz Monorra, később Ráckevére kellett mennie. A megyebizottsági tagokat Soroksáron, az iparkamarai tagokat pedig Budafokon választották.
Az erzsébetfalviak 1895-ben 25 tagú küldöttséget menesztetteka belügyminiszterhez az önállóság érdekében, egyúttal bepanaszolták a soroksári elöljáróságot a sorozatos visszaélések miatt. Ugyanekkor a pénzügyminiszternél 75 lakos tett panaszt a soroksári jegyző, adófelügyelő és végrehajtó ellen az erzsébetfalvi önkényes eljárásaik miatt. Az eredmény a jegyző felfüggesztése, a tisztviselők elleni eljárás megindítása lett, és a belügyminiszter 1897. április 13-án kelt 27985/ 1897. V. sz. rendelete, a nagyközséggé válásról.
A község első díszpolgárává Szilágyi Lajos főszolgabírót választották, és róla nevezték el a mai Baross utca elődjét. Az első bíró Gombás István volt. Ekkor választották főjegyzővé Nagy Győry Istvánt, aki ráckevei főjegyzői állását cserélte erzsébetfalvira, hogy 33 éven át szolgálja a községet, majd mint helyettes polgármester a későbbi várost. Ő volt a mindenki által szeretett Pista bácsi, aki déltájban mindig végigsétált a fő utcán, "fogadóóráját" tartva. Nyugdíjba vonulásakor, (még életében) a volt Csillag utcát, Nagy Győry István utcának nevezték el.
Nehezen indult az önálló község élete. Az elöljáróság magánjellegű kölcsönt vett fel az Erzsébetfalvi Takarékpénztártól, hogy a nehézségeket át tudják hidalni. A község (pótadók kivetése után) megváltotta az államkincstártól a fogyasztási adó beszedésének a jogát. E jog gyakorlása sok jövedelmet hozott a településnek. Már 1899-ben felépült az első köz intézmény, a vágóhíd. A piac a telep idejében a mostani városháza helyén volt. Ezt a beépítetlen területet vásárolta meg a község piac céljára, de nemsokára már annyira beépülta környék, hogy szűknek bizonyult és ezért-a mai áthelyezéshez hasonló sok vitával-áttették a Zsigmondy-féle telekre, a mai Szent Erzsébet térre, amelyről az elöljáróság a hatalmas homokdombot elhordatta és a teret keramittal beburkoltatta.
A Magyar Vasúti Forgalmi Rt. segítségével 1900 karácsonyán már villanyvilágítás is volt a községben. A község gyors fejlődésével a közigazgatása is növekedett. A századfordulóra a régi községháza már szűknek bizonyul és ezért megkezdték az új, ma is használatos székház építését. A képviselő-testület díszes keretek között tartotta első közgyűlését az új községházában. Bartha Tivadar községi főbíró beszédében az épület két tornyára utalva, a közügyek templomának nevezte. "Kívánom, - mondta továbbá - hogy uralkodjék itt közöttünk az egyetértés, az egymás iránti bizalom, hogy a tisztelet és a szeretet érzelmeitől ihletetten működhessünk közre a község haladása és boldogulása érdekében". Szavai évtizedekre előre aktuálisnak bizonyultak. Az épület bejárati részének két falába ebből az alkalomból emléktáblát helyeztek el az építők, és a képviselő-testület tagjainak a felsorolásával. (A tábla sajnos ma már nem látható.)
A Kossuth Lajos utcát és a Szent Erzsébet tér útjait 1907-ben burkolták le sárga keramittal. (Napjainkban az aszfaltjárdák szegélyeinek használják ezeket a köveket.) Ugyanebben az évben Szabó János engedélyt kapott arra, hogy felparcellázhassa a Lázár utcától a Ferenc József utca (ma Mártírok útja) felé eső külső birtokrészét. A Szabalság téren (ma Kossuthfalva tér) voltak már házak ebben az időben, de utcát a környékén még nem nyitottak. Az új városrész a Szabó-telep nevet kapta. Halik Manó vette meg a Szabótelepet és azt 522 házhelyre parcellázta fel. Házait és utcáit már az új építési szabályrendelet értelmében tervezték, elkerülve a korábbi erzsébetfalvi építkezésekre jellemző ötletszerűséget.
Az 1908-as év több újat hozott a község életében. A nagy arányú betelepülések miatt olyan személyek is megjelentek a településen, akik nem növelték a közbiztonságot, ezért az elöljáróság elrendelte a kötelező rendőrségi bejelentkezést. A járásbíróságnak a községbe hozatala érdekében, a székház építéséhez, 15 ezer koronával járul hozzá a település. (Az Ónodi utca sarkán levő épületet ma a zeneiskola használja.) Ugyanebben az évben megválasztották dr. Szalai Jenőt községi orvosnak. Ekkor még nem sejtették, hogy az orvos a tüdőbaj, (tbc) gyógyításának lesz egyik nemzetközileg is elismert személyisége, és a pesterzsébeti tüdőbeteg-gondozás megalapítója.
A község életében az első világháború gyökeres fordulatot hozott. A településen ekkor már nagyon sok szegény munkás, postás, kistisztviselő élt, a gazdagabbak rétege nagyon vékony volt. A szegénység a településen olyan nagymértékű lett, hogy már 1913-ban nélkülözhetetlenné vált a népkonyha felállítása. A fővárosból kivezetett gázvezeték tervét, a vízvezeték építését elsodorta a háború. Feloszlatták a községi rendőrséget, mert a közbiztonságot nem tudta eléggé szavatolni és helyette a fővárosi rendőrség vette át a feladatokat.
Az élelmiszerhiány 1915-ben már olyan nagy, hogy megalakul a közélelmezési bizottság. Lisztet, sót, cukrot, zsírt, petróleumot csak hatósági adagolásban lehetett kapni. Erzsébetfalváról 35 évfolyam "emberanyaga" vonult hadba, nőtt a hadiözvegyek, a hadiárvák száma. Újabb és újabb hadikölcsönök jegyzésével kellett támogatni az államot. A rossz életkörülmények miatt a lakosság 1917. október 6-án tüntet a községháza, a főbíró és a számvevő jegyző lakása előtt. A közgyűlés 1918. november 1-jén megalakította a 25 tagú nemzeti tanácsot, amely az év végére átvette a képviselő-testület hatáskörét. Tőlük, 1919. február 26-án a Néptanács vette át az irányítást. Müller Mátyás lett az új főbíró. A nagy hidegre való tekintettel a Néptanács megengedi a Határ úti erdő kiirtását.
A Néptanács 1919. május 1-jén -egyes korabeli vélemények szerint Kun Béla utasítására-a Piac téren (ma Szent Erzsébet tér) kimondta a telepűlés nevének Leninváros elnevezésre való változtatását és várossá válását. A településen néha előfordultak szélsőséges kilengések, de azt a Néptanács erélyes közbelépése idejében megakadályozta. A háborús állpotok 1919 novemberében, a román megszállás végével fejeződtek be. A trianoni békekötés követkéztében egyre több új betelepülő érkezett, akik közül sokan a Dühöngőtelepen és a mai Gubacsi városrészben kaptak helyet.
A település egyre jobban városiasodik. A Pöltenberg utcai elemi iskola emeleti tantermeiben a (ferencvárosi Fáy András főgimnázium fiókintézeteként) 1920-ban, megkezdődött a tanítás. Az új iskolát Kossuth gimnáziumnak nevezték. Ekkor már működik a községben a leány és a fiú polgári iskola, az Erzsébet utcai (ma Ady Endre utca), a Gyár utcai (ma Ónodi utca), a Kálmán utcai, a Klapka téri, a Maróth utcai, a Pöltenberg utcai, a Rózsa utcai, a Templom téri, a Vezér utcai (ma Jókai Mór utca és Vas Gereben utca sarok) elemi iskola. Emellett a településen nyolc óvoda, egy gyógypedagógia iskola és egy iparostanonc-oktató intézmény is megtalálható.
Az 1920-as évek elején Magyarországon Erzsébettalvavolt a legnépesebb község. Petter Géza esperes-plébános (és sokan mások) kérvényezték a várossá nyilvánítást, amelyet 1924. január 1-jével el is nyert a település. Első "gondként" merült fel a névadás. Többféle javaslat született. Ilyenek voltak: Kossuthváros, Erzsébetváros, Gubacsváros, Délpest. Végül a képviselő-testület a Budapest melletti fekvés kihangsúlyozására és Erzsébet királynő nevének megőrzésére való tekintettel döntött a Pesterzsébet név mellett. A város első polgármestere dr. Chikán Béla (1891-1963) lett. A város első polgármesterének személyéről, határozott egyéniségéről a ma élő pesterzsébetieknek több (ellentmondó) értesülése van. Az elmúlt negyven év alatt politikai ellenfelei erősen kihangsúlyozták egy negatív cselekedetét. A korabeli újság szerint a lóháton közlekedő Chikánra Bognár Ferenc fuvaros rászólt, hogy ne a járdán lovagoljon. Szóváltás alakult ki és ekkor a polgármester rátámadt a fuvarosra és bikacsökkel összeverte. Bognár feljelentést tett, és a bíróság a polgármestert 300 pengő büntetésre ítélte.
Chikán Bélát 1913-ban-tanulmányainak befejezése után -választotta a képviselő-testület harmadosztályú aljegyzővé. Távoli rokonságban volt Nagy Győry Istvánnal. Az első világháborúban töltötte katonai szolgálatát, majd ezután az államrendőrség bűnügyi osztályának fogalmazója lett. Innen választották 1923-ban a polgármesteri székbe. Számos híve és számos ellenfele volt. Kommunista-ellenes, keresztény szellemű politikus volt. Jó kapcsolatot tartott fenn a helyi szociáldemokráciával, teret engedett számukra a város irányításában. Kihasznált minden anyagi lehetőséget a város fejlesztése, közművesítése érdekében. A Speyer-féle amerikai dollárkölcsön felvételével, a legsürgetőbb beruházásokat tudta megoldani. Amerikába utazott, a külföldön élő magyarok budapesti kongresszusának szervezése ügyében.
Amikor 1930-ban közfelkiáltással újraválasztották, ellenfelei vádat emeltek ellene (többek között) a külföldi kölcsön szabálytalan felhasználása és más szabálytalanságok miatt. A korabeli újságok tanúsága szerint, a megrendeléseket-vallástól függetlenül-azoknak adta, akik legolcsóbban dolgoztak. A vádak alól tisztázta magát és 1939-ig töltötte be tisztségét. Gyűlölte az antiszemitizmust, a városban legnagyobb ellenfelei közé a nyilasbarát, zsidóellenes csoportok tartoztak. Végül Pest megye nyilas alispánja, Endre László (nyilvánosan felakasztották) eltávolítatta hivatalából. A második világháború utáni években legalább annyira nem volt megfelelő személy, mint közvetlenül előtte. Kistarcsára internálták, majd keszonmunkásként helyezkedett el, s kitanulta a szakmát. Nyugdíjba vonulása után gyümölcsösök ápolásával foglalkozott. A farkasréti temetőben temették el.
A város nevét az 1930-as években, a római katolikus egyháztanács Hannauer István váci megyéspüspök és Petter Géza esperes-plébános kezdeményezésére, Árpádházi Szent Erzsébet emlékezetének megerősítése céljából Pestszenterzsébetre szerették volna változtatni. A püspök többször járt Pesterzsébeten és tárgyalt Chikánnal a névváltoztatás ügyében. Először Szent Erzsébet halálának 700. évfordulója alkalmából, 1931-ben, a Kováts Győrgy által vezetett polgári leányiskola vette fel a nevet.(Kováts György igazgató 1932-ben vitézségi kitüntetést kapott.) Ezt követően, 1932 novemberében a város is felvette a Pestszenterzsébet nevet. A névváltozás azóta is vissza-visszatérő politikai téma a város életében. A második világháború után ismét Pesterzsébet, majd az 1980-as évek végén rövjd ideig Pestszenterzsébet, utána - az alapítók akaratának megfelelően-az Erzsébet királynő emlékét megörökítő nevet vette vissza a település.
A városnak az 1920 és 1930-as években két nyomornegyede volt. Az egyik, a Klapka téri volt katonai barakkok, a másik pedig a Hangyatelep. Lakásépítési akció keretében 1926-ban, ugyan a nyomornegyedekben lakók közül 50 munkáscsaládot el tudtak helyezni, de a többség maradt. A többször elhatározott felszámolásra csak 1934-ben került sor, amikor a Hangyatelepet erőszakkal lerombolták. A lakók egy része Soroksár-Újtelepen telepedett le. A várossá válás utáni idők fejlesztéseit a második világháborút megelőző politikai és gazdasági zavarok szakították félbe. A városban 1944 márciusában három helyen állították fel a gettót. A lakosságnak ekkor mintegy 6-7 százaléka vallotta magát izraelitának. A elhurcolt zsidók üzleteit kiosztották a keresztények között.
Pesterzsébet nagy részét három angol légitámadás (1944. április 3-án, 13-án és 16-án) döntötte romba. A halottak száma 213 volt és ezres nagyságrendű a sebesülteké. A lakóházak közel egyötöde romossá vált. Teljesen romba dőlt a városháza (tornyainak felépítésére máig sem volt pénz), leégett a villanytelep, súlyosan megsérül a Széchenyi utcai polgári iskola és még számos iskola, valamint a vasútállomás. A városi tanács Albertiba költözött. A túlélők máig tűnődnek azon, hogy miért kapta a város ezeket a szörnyű szőnyegbombázásokat. Többen a csepeli, a ferencvárosi katonai célpontok közelségét vélik felfedezni ebben, mások azt a néhány mozgó német légelhárítót teszik felelőssé, akik az átvonuló repülőgépeket rendszeresen lőtték hol egyik, hol másik utcasarokról. Elképzelhető, hogy az átvonuló gépek pilótái által leadott jelentések összegezése során az angol katonai vezetőség a területet, komoly hadicélpontként értékelte.
Az 1944. október 15-e után kialakult nyilas rémuralomnak az 1945. január 9-én bevonuló szovjet alakulatok vetettek véget. A szovjet katonai közigazgatás városparancsnokai Popov, majd Kuba ezredes volt. Popovot (miközben motorkerékpárját vezette) egy katonai teherautó ütötte el a Kossuth Lajos utca és Török Flóris utca kereszteződésében.
A városban lassan megindult újra az élet. A kommunista párt az 1919-es alapokon kezdte szervezni a város életét. A Nemzeti Bizottság megszervezte az igazoló bizottságokat, amelyek feladata volt az elmúlt rendszerben tisztséget betöltött személyek korábbi cselekedeteinek felülvizsgálása. Internáltak mintegy 250 személyt először a téglagyárba, majd vidékre. Köztük volt a város plébánosa, dr. Décsey Géza is, aki papi öltözékében kocsin húzta a törmeléket a város főutcáján. A plébános a Keresztény Nemzeti Csoport nevében politizált, kortársai közül többen szemére vetették, hogy engedte magát mai, sötét papi reverendában megfestetni a templom freskóján, a korabeli öltözékű tanítványok közé. Ugyanakkor prédikációival számos hívet szerzett az egyháznak, műpártoló és művészetbarát tevékenysége elvitathatatlan. A ma embere hajlamos internálását a kezdődő egyházi üldözésnek tekinteni. Valószínű, hogy voltak olyanok, akik örültek egy pap megalázásának, de sajnos sorsáért sok tekintetben saját korábbi megnyilvánulásai a felelősek. A nyolc legnagyobb üzemet 1948. március 27-én államosították, majd ezt követően a kisebb üzemek államosítására is sor került. Ugyanennek az évnek májusában egyesült a két munkáspárt.
Pesterzsébet és Soroksár 1950-ben egyesült Budapesttel, mint a főváros XX. kerülete. Az egyesülés gondolata már a századforduló tájékán is felmerült. Akkor több városi képviselő úgy gondolta, hogy majd a gazdag főváros mag tudja oldani Erzsébetfalva égető infrastrukturális gondjait. Többen máig vitatják, hogy közigazgatásilag helyes-e, hogy a főváros népessége az ország lakosságának egyötödét tegye ki. A közel fél évszázad előtti egyesülésre, (gazdasági okok mellett) szüksége is volt az akkori politikának, mert így egyértelműen megtudta valósítani a peremvárosok munkáslétszámával a "munkáshatalom" fővárosának munkás-többségét. Az egyesülést követő négy évtized alatt számos korábbi városfejlesztési gondot sikerült megoldani, de sajnos újak is születtek.
A város központi részén a családi házakat lebontották, helyükre lakótelepi épületek kerültek, ennek következtében kicserélődött a lakosság. A nagyarányú építkezésekkel a főváros az egyik legnagyobb mértékű "lakosságcserét" hajtotta végre. Eltűntek az utcák, megváltozott a nevük, mindez egy egységes fővárosi kép reményében. A lakásállomány összkomfortosabb lett, sokan kaptak lakást, az infrastruktúra szintje emelkedett, de sajnos a kerület lakói nem tekintették tágabb környezetüket saját tulajdonuknak. Elvesztették a kapcsolatukat azzal a városrésszel, amelyikben életük java részét leélik. A város kettészakadt lakótelepi és családi házas részre, mindkettőben más-más gondokkal. Pesterzsébeten a közterületek neveinek - az adott politikai időszaknak megfelelően történő -változtatgatásával szintén elidegenítették a lakosságot, az utcák, terek neveinek "visszacsinálását", pedig a későbbi beköltözöttek veszik zokon.
A település kialakulásának kezdetén az utcát általában az első építtető nevezte el. Csak Nagy Győry Istvánt érte az a megtiszteltetés, hogy életében utcát neveztek el róla, mások saját magukat az utókor számára csak jelképesen örökíthették meg. A János utca, a Kálmán utca, az Emília utca, Suda János és gyermekei, Kálmán és Emília nevét őrzik. A Viola utcának nem a virághoz, hanem Viola Antal törvénybíróhoz van köze, de az Ónodi utca sem a hajdani országgyűléshez, hanem Ónody Gusztáv iskolaigazgató nevéhez fűződik.
Ezután következtek a mindenkori politikának megfelelő "átnevezések" kortól és irányzattól függően. A volt Hitel Márton utcát, Kossuth Lajos hamvainak hazahozatalakor, Kossuth Lajosra keresztelték át. A Család utcát, amely egy Család nevű alapító emlékét őrizte, Szent Imre herceg kapta. Az 1950-es évek után folytatódott a névadás. A volt Angyal utcáról, (amely Angyal Gábor nevéről maradt fenn), úgy képzelték, hogy a mennybéli angyalok nevét viseli, s a teljesen jellegtelen Hosszú utcára változtatták. Az elmondottak csak töredékei a névváltoztatásoknak. Célszerű volna a régi utcák nevét megőrizni, és ha ma már nincs is lehetőség az eredeti alapítók által történő elnevezés visszaállítására, az utókor legalább egy emléktáblával adózhatna az elődök emlékének.
Az 1990-es évek elején az anyagi gondokkal párhuzamosan, sok vita után, előtérbe került a két település - Soroksár és Pesterzsébet - különválásának gondolata. A két város gyakorlatilag nem tudott eggyé lenni, nem épült össze, és ezért 1994-ben bekövetkezett a különválás.
A pesterzsébeti önkormányzat új utakat keres a várospolitikában. Terveinek tevékeny részesévé kívánja tenni a kerület lakóit. Be kí-ván vonni mindenkit a város gondjainak közös megoldásába. Napjainkra elkészült Pesterzsébet stratégiai terve, amelyet széles körben vitattak meg a lakossággal. A stratégiai tervek készítésében a Kanadai Urbanisztikai Intézet (CUI) nyújtott támogatást. A tervezést megelőzően kikérték a lakosság, (ezen belül is a fiatalok), továbbá a civil szervezetek tagjainak a véleményét. Több, mint kétezer lakos fejtette ki véleményét a kerületről.
A stratégiai terv céljainak eléréséhez nagyfokú önállóságra van szüksége a kerületnek a fővároson belül. Egy városnak azok a részei, amelyeket ipartelepek, mezőgazdasági területek választanak el egymástól, soha sem tudnak annyira egységessé válni, mint azok a részek, amelyeknél a lakóövezetek közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz. Példa a főváros esetében Kőbánya központi része, amely soha nem volt önálló település, de mindig másként kapcsolódott Budapesthez, mint valamely belső kerület a belvároshoz. A Soroksári úton - amely Pesterzsébetet kapcsolja a Ferencvároshoz-gyakorlatilag a Haller utcától a Határ útig, a széles járdák ellenére nincs gyalogos forgalom, mert ezt a településrészt mindenki csak átutazóként, vagy munkalehetőségként veszi igénybe. Ahhoz, hogy Pesterzsébet terveit meg tudja valósítani, legalább a hajdani Monarchián belüli Magyarországhoz hasonló önállósággal kell bírnia. Ez nemcsak Pesterzsébet estében van így, hanem Csepel, Újpest és a többi peremkerület jövőjénél is.
