Vendéglátóhely.hu

Gyomaendrőd

Gyomaendrőd címere

Nagyközség Gyoma és Endrőd egyesítésével jött létre.

Nagyközség Gyoma és Endrőd egyesítésével jött létre. Mindkét falu a török uralom után települt újra. Gyoma 1867-1967 között járási székhely volt, Endrőd neve az 1935 március 20.-i képviselőválasztáskor eldördült csendőrsortűzről vált ismerté.
A kiváló közlekedési adottságok és feltételek, a vendéglátás, pihenés és szórakozás változatos palettája vonzóvá teszi e települést a szabadidejüket eltöltő vendégek számára.
Kiváló kirándulást tehetnek a túristák az 1998-ban átadott túraúton. Mintegy 26 kilométer hosszan kalauzolja a látogatót a Körös-Maros Nemzeti Park területén a Körös-völgyben. Útvonala hol a víz közelében, hol a védgát tövében kanyarog. A város másik természeti kincse a folyószabályozás után kialakult holtágak. A holtágak más-más arculattal bírnak, és más-más funkciót töltenek be: belvíztárolás, öntözővíz-tárolás, halgazdálkodás, víziszárnyas nevelés, üdülés, pihenés, horgászat.

LÁTNIVALÓK:

Református templom: Késő barokk stílusban épült, tornya 1791-ben, hajója 1805-1813 között. Orgonáját, faragott kapuit, belső faragásait a Németh László által elnevezett helybéli parasztember, Papp Zsigmond készítette 1938-ban. A templomkertben áll Istók János első világháborús emlékműve.

Római katolikus templom: Épült 1878-ban, Hauszmann Alajos tervei szerint, neoromán stílusban, nyerstégla borítással, kazettás mennyezettel.

Kner Nyomdamúzeum: A Kner családnak 1925-ben, Kozma Lajos tervei szerint fölépült villájában 1970-ben nyílt meg. Bemutatja Kner Izidor által 1882-ben alapított és országos hírnévre szert tevő nyomda múltját, kiadványait, kapcsolatait a magyar szellemi élet vezető képviselőivel.

Ligetfürdő: Az ezer méter mélyről percenként 450 liter vizet adó, 60°C meleg, alkáli-hidrokarbonátus, nagy flourtartalmú, 1960-ban gyógyvízzé minősített hévízből táplálkozik. A strandfürdőben gyógymedence, feszített víztükrű úszómedence, strandmedence, gyermekpancsoló áll a vendégek rendelkezésére.

Szent Imre templom: Copf stílusban építették 1799-1805 között. A templom előtt található Nepomuki Szent János szobor. Különlegesen értékes a műemlékként nyilvántartott ülőpadrendszere.

Az endrődi sortűz emlékműve: Kiss István alkotása.

Endrődi Tájház: A parasztházban berendezett kiállítás a földmunkásság egykori életformáját idézi. A ház maga megjelenésével klasszicista, nyugodt stílusú, amit az épület méltósága, a homlokzat timpanonjának díszítése is mutat.

KÖZLEKEDÉS:

Áthalad rajta a 46. sz. főút, valamint megközelíthető autóbusszal a környező településekről.

Étterem

Panzió

Fogadó - Csárda

Pizzéria

Söröző

Kemping

Pub

Strand

Gyógyfürdő

Képek