Vendéglátóhely.hu

Kiskunmajsa

Kiskunmajsa címere

Régi település, neve már egy 1307-es keltezésű oklevélben is megtalálható.

Kiskunmajsa Magyarország középső részén, az Alföldön található. Régi település, neve már egy 1307-es keltezésű oklevélben is megtalálható. A város természeti kincsekben gazdag terület közepén fekszik. Az Alföld jellegzetes növény és állatvilága található meg a város körül. Erdős területek váltakoznak mezőkkel, remek lehetőséget nyújtva kiadós kirándulásokra. Bodoglár mellett található a védettséget élvező ősgalagonyás, mely tavasszal virágba borulva felejthetetlen látványt nyújt. Nyár elején a virágzó árvalányhaj kényezteti el az arra járókat. A mezőket járva a sétáló turisták találkozhatnak az állatvilág jellemző fajaival, köztük őzekkel, nyulakkal, fácánokkal. A térség jellegzetes madara a gólya, mely épületek kéményére, villanykaróra építi hatalmas fészkét. A barangolás közben érdemes megnézni a környék jellegzetes tanyavilágát is. Az Alföldön, a települések körül szétszórtan épületcsoportok, tanyák találhatók, melynek lakói elsősorban földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak és sajátos folklórral rendelkeznek.
A környezet megismeréséhez remek eszköz a Kiskunmajsáról induló, kecskeméti végállomású kisvasút. A keskeny nyomtávú vasutat 1928-ban építették, elsősorban ipari felhasználásra. Azonban a nyomvonala páratlan szépségű területen halad keresztül. Segítségével kényelmes kirándulás tehető Bugacra is. Mindenképpen érdemes felhasználni egy délutáni kiruccanáshoz.

LÁTNIVALÓK:

Millecentenáriumi emlékmű:2001-ben a millecentenárium évében állította Kiskunmajsa város önkormányzata és a Majsa Alapítvány, a város elődtelepülésének, Mayossaszállás templomának a helyén. Az emlékmű a város határában, a Marsi úttól nem messze található.

Tájház: Múzeumhoz szorosan kötődik a Tájház, mely Kiskunmajsa egyik legrégebbi építészeti emléke. Az 1850 körül épült nádtetős, három osztatú, közép padkás, szabadkéményes építmény a Kiskunság jellegzetes népi, építészeti emléke a XVI. századtól. A középen lévő bejárati ajtón át a pitvarba jutunk, ahol jobbról tisztaszoba, balról lakószoba nyílik. A szobákban eredeti bútorzat található. Említésre méltó még az épületben található kemence, melyet sütés mellett a szobák fűtésére használtak.

Múzeum: 1999 márciusában avatták fel Kiskunmajsán az ország első és mindmáig egyetlen ötvenhatos múzeumát. Az alapító: Pongrátz Gergely, a Corvin-köz legendás főparancsnoka, aki saját erőből állított emléket 1956 hőseinek. A múzeum - a várostól mintegy 4 kilométerre -, a Szegedre vezető főút mellett, az egykori népiskola épületében kapott helyett. A kiállított relikviák, dokumentumok, képzőművészeti alkotások jórészét az egykori bajtársak ajánlották fel. A Hadtörténeti Múzeum révén korabeli arzenál is megtekinthető a Molotov-koktéltól a T-55-ös harckocsiig. Az '56-os múzeummal átellenben kápolna épült 1956 valamennyi áldozatának emlékére, akiknek neveit márványtáblákon őrzik. A Csete György Kossuth-díjas építész tervezte kápolna az első kegyhely, melyet az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére építettek. Felszentelését 2002 júniusának utolsó hétvégéjén, a magyar szabadság napján tartották.

Helytörténeti gyűjtemény: Kiskunmajsán, a Félegyházi úton található a Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény, melyben állandó és időszakos kiállítások láthatók. Az állandó kiállítások közül mindenképpen érdemes megtekinteni a néprajzi kiállítást, mely Kiskunmajsa történelmét mutatja be, néprajzi elemeken keresztül. Az állandó kiállításon szerepel még a Kiskunmajsán születetett és európai hírnevet szerzett Konecsni György grafikusművész munkásságát bemutató kiállítás, illetve Járicz Józsa Kiskunmajsán készített képzőművészeti alkotásainak gyűjteménye. A múzeum udvarán áll a kiskunmajsai Tanítók fája, amelyet a Majsa Alapítvány készíttetett 1998-ban és amellyel emléket állítottak a város tanítóinak.

Római katolikus templom: A városba látogatva feltétlenül ajánljuk megtekintésre a központi téren álló templomot, melyet 1743- ban kezdtek építeni. Az első változat vesszőből font, sárral betapasztott, ideiglenes építmény volt. Az ál1andóra szánt épület terméskő alapú, téglából toronnyal ellátott kis templom, amelyet majd tíz évig építettek. jelenlegi alapformáját 1809-ben érte el. A bővítést késő barokk stílusban kivitelezték. A hossza 50 m, szélessége 21 m. 1835-ben a tornyot 42 m magasságúra építették át. A jelenlegi orgonát 1908-ban építették be a helyére.

KÖZLEKEDÉS:

Megközelíthető az 5. és az 53. sz. főútról, valamint autóbusszal a környező községekből.

Étterem

Szálloda

Vendégház

Fogadó - Csárda

Apartman

Kemping

Strand

Gyógyfürdő

Üdülőház

Kulcsosház

Képek