Vendéglátóhely.hu

Mezőkövesd

Mezőkövesd címere

Idegenforgalmi szempontból hagyományosan, kiemelkedő népművészeti érdekességei, valamint újabban gyógyfürdője révén jelentős.

Üdülőhely jellegű város. Idegenforgalmi szempontból hagyományosan, kiemelkedő népművészeti érdekességei, valamint újabban gyógyfürdője révén jelentős. A községtől délnyugatra 875 m mélységből szénsavas, kénes, jódos karsztvizet találtak. A jó hatású gyógyvíz gázelválasztón át táplálja a gyógyfürdő öt medencéjét. A medencék vízhőmérséklete 38-40°C. Mezőkövesdet a Matyóföld fővárosának is szokás nevezni. A városban élő matyók és a közeli Tard és Szentistván lakossága képezi a matyó népcsoportot. Nevüket Mátyás királytól eredeztetik, tőle kapták a mezővárosi rangot. A török hódoltság idején s később a Rákóczi szabadságharc alatt is sokat szenvedett és pusztult a település, de lakosai mindig újjáépítették. Városi fejlődése csak a felszabadulás után indult meg. Igazi nevezetessége a páratlan matyó népművészet, a sajátos építési mód és a világhírű matyó hímzés.

LÁTNIVALÓK:

Római katolikus templom: A XV. századi gótikus templom bordás boltozatú szentélye az újkori templomépület egyik kápolnája. A toronyalj szintén gótikus, nagy csúcsíves ablakokkal. A főoltárkép Szent Lászlót ábrázolja.

Matyó Múzeum: Három matyó település, Kövesd, Tard és Szentistván életét, a matyók hétköznapjait és ünnepeit tárják a látogató elé az állandó kiállítás.

Kis Jankó Bori Emlékház: Az 1850 körül épült népi lakóházban az 1876-1954 között élt népi iparművész, a matyó hímzés megújítója munkái láthatók.

Tájház: A XIX. század második felében épült lakóház, korabeli matyó berendezéssel.

Mezőgazdasági Gyűjtemény: Mezőgazdasági munkaeszközök és erőgépek, a kisparaszti gazdálkodás tárgyi emlékei láthatók itt.

Üvegcsiszoló Műhely: Jacsó Tibor üvegcsiszoló, gravírozó mester használati és dísztárgyain az üveg hagyományos díszítőelemei mellett a formagazdag matyó motívumkincs is fellelhető.

Gari Takács Margit Emlékház és Zeneház: E házban élt és tevékenykedett Gari Takács Margit, a nagy mesemondó, aki visszaemlékezéseivel sok néprajzos szívét dobogtatta meg az elmúlt évtizedekben. Kézi készítésű matyóbabáival is kihívta az idelátogatók elismerését. A hagyományokat követve e ház ad otthont a gyermekjátékokat és használati eszközöket bemutató állandó kiállításnak, láttatva a babakészítő mesterség fortélyait is.

Iskolatörténeti Gyüjtemény: Az 1920-as évekből származó tantermi berendezések , 100 éves tankönyvek, iskolai értesítők, technikai eszközök a korabeli iskolák életébe adnak betekintést, a 120 éves parasztház pedig korhű hangulatot teremt. Kézműves- és múzeumpedagógiai foglalkozások szervezése, népi játékok tanítása.

KÖZLEKEDÉS:

Nemzetközi járattal rendelkezik Kassára, autóbuszjáratok a környező községekkel. Vasúti vonala Füzesabony-Miskolc vonalon fekszik. Áthalad rajta a 3. sz. főút.

Étterem

Szálloda

Panzió

Fogadó - Csárda

Apartman

Vendéglő

Kávézó - Presszó

Söröző

Strand

Gyógyfürdő

Termálfürdő

Aquapark

Képek