Vendéglátóhely.hu

Székesfehérvár

Székesfehérvár címere

Ősi múltra visszatekintő, történelmi vonatkozásokban, műemlékekben kiemelkedően gazdag város.

Ősi múltra visszatekintő, történelmi vonatkozásokban, műemlékekben kiemelkedően gazdag város. 1972-ben ünnepelte alapításának ezeréves évfordulóját. Északkelet-Dunántúl hagyományos gazdasági, kulturális központja. Idegenforgalmi tekintetben egyik fő jellemzője a hatalmas átmenő forgalom, hiszen a város mintegy fele úton fekszik Budapest és a Balaton, másfelől Budapest és a Bakony-vidék között, az egyre nagyobb arányú közúti idegenforgalom fontos pihenőállomása. Hozzájárul idegenforgalmához a Velencei-tó közelsége is, e területnek Székesfehérvár a közeli nagyvárosa, szórakozó- és beszerzési központja. Ugyanakkor azonban igen jelentős, saját értékekkel rendelkező idegenforgalmi célponti is. Hangulatos belvárosának patinás, régi épületei, országos jelentőségű közgyűjteményei és egyéb kulturális intézményei az idegenforgalom urbánus formái tekintetében juttatják előkelő szerephez, természetes ásványvizei, gyógyvizei fürdőket táplálnak, a Vértes- és Velencei-hegység, valamint a Keleti-Bakony közelsége folytán turisztikai központ szerepre is hivatott. Egyike a legjelentékenyebb vidéki iparvárosoknak és egyben fontos mezőgazdasági vidék hagyományos piacvárosa is. Mindezek a körülmények együttesen hazánk legélénkebb életütemű, legforgalmasabb városai közé emelik Székesfehérvárt.

LÁTNIVALÓK:

Rác-templom: A XVIII. század első felében épült, homlokzati tornyos, egyszerű barokk templom. Egyetlen hajóját kupola, félköríves szentélyét negyedgömb-kupola fedi. Különös értékei az 1775-1776-ból származó, bizánci jellegű freskók, amelyek a falakat és a kupolákat díszítik. A pompás rokokó ikonosztáz képeit Jovan Grabovan és Grigorju Popovicz készítették 1771-ben. A Mária-ikon a XV. századból származik.

Skanzen: A Rácváros másik nevezetessége. A régi házak helyreállított együtteséből alakították ki, s múzeum is bemutatja az erre a régi városrészre jellemző mesterségeket és a rácok népművészetét.

Középkor Romkert: A király bazilika maradványait őriz. Az ásatási területet északon és nyugaton fal választja el a püspöki palota kertjétől, keleten a kőtárnak a régi városfal egy megmaradt darabjára támaszkodó, árkádos épülete határolja. Ehhez emeletes mauzóleum csatlakozik. Ebben őrzik Szent István nagyméretű koporsóját, amelyet a XI. század közepén faragtak egy római szarkofágból. A hajdani pompás királyi bazilikából, amelyet Szent István még koronázása – 1000- előtt alapított, s ő és utódai többször, még XV. században is bővítettek alig maradt valami. Pedig öt évszázadon át volt a középkori magyar állam legfontosabb, legszentebb épülete itt koronázták és temették el a török hódításig a királyokat, itt őrizték a koronát, a királyi kincstárat és az ország levéltárát. Nagy Lajos is, Mátyás király is külön sírkápolnát építtetett a saját és családja temetkezési helyéül. 1601-ben a templom melyet a törökök lőpor raktárnak használtak felrobbant, maradványai 1800 körül tűntek el, amikor a püspöki palotát építették. Először 1848-ban végeztek ásatásokat a romok feltárása érdekében s később is többször került sor kutatásokra. Az egész épületet még mindig nem tárták fel a király sírok is annyira tönkre mentek és a bennük talált csontok úgy összekeveredtek, hogy az elsőként megtalált III. Béla és felesége sírján kívül egyenlőre nem sikerült őket azonosítani.

Csók István képtár: Legjelentősebb gyűjteménye a XX. Századi képzőművészeti anyag. Az állandó kiállítások mellett időszakos tárlatok is gyakran láthatók benne.

Szent Anna-kápolna: Székesfehérvár egyetlen épségben megmaradt középkor épülete. 1470 körül alapította Hentel székesfehérvári polgár. A törökök is imaháznak használták. A XVIII. század elején Nádasdy László csanádi püspök restauráltatta, ekkor készült kis huszártornya és barokk oltára. A homlokzati rózsaablak a XIX. századból származik. A kis templom főhomlokzatának dísze a késő gótikus pálcatagozatos kapu. Az egyhajós kis templomteret hálóboltozat fedi.

Szent István tér: Székesfehérvár egyik legegységesebb hatású tere. Barokk és klasszicista házak övezik, amelyek közül a legjelentősebb az 1807-1812 között épült Megyei Tanácsház. A tér közepén Szent István lovas szobra áll, Sidló Ferenc szobrászművész alkotása.

Bory-vár: Nem sorolható az évszázados várak közé, hiszen csak a XX. század közepén épült. Magasra nyúló falai, bástyái, kerengője egy romantikus lelkű szobrász-építész képzeletének és kitartó, alkotó munkájának remekei. Az udvar minden szögletében és a vár termeiben az építő Bory Jenő szobraival találkozunk. Az épület egyben a feleségéhez fűződő csodálatos szerelmének szimbóluma is. Számos szobor őrzi a kedves asszony alakját, akinek a festményeit is megtekinthetjük a képtárban.

KÖZLEKEDÉS:

Székesfehérvár Budapest után a legjelentékenyebb magyar közlekedési gócpont. Itt halad át a Budapest-Székesfehérvár-Murakeresztúr, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, valamint a Budapest-Székesfehérvár-Celldömölk-Szombathelyi vasúti fővonal, a város kiinduló állomása Bicske, Komárom, Pusztaszabolcs, Sárbogárd felé haladó vasúti szárnyvonalaknak. Autóbusz-közlekedés a környező községekkel, városokkal, közvetlen távolsági járatok Budapestről, Dunaújvárosból, Veszprémből, Zircről, Szombathelyről, Zalaszentgrótról, nemzetközi járat Letenye országhatárról, Besztercebányáról, Zomborból.

Étterem

Szálloda

Panzió

Fogadó - Csárda

Apartman

Magánszálláshely

Vendéglő

Borozó

Pincészet

Kávézó - Presszó

Pizzéria

Söröző

Pub

Cukrászda

Ifjúsági Turistaszállás

Gyorsétterem

Bár

Büfé

Motel

Teázó

Munkásszálló

Képek