Vendéglátóhely.hu

Tiszadob

Tiszadob címere

Tisza parti település.

Tisza parti település. Közúton, pontonhídon átkelési lehetőség Borsod-Abaúj zamplén megyébe, Miskolc irányába. 1846-ban e község határában kezdték meg Tisza szabályozását, 453 kilométerrel rövidítették meg a folyót. Ezen a helyen emlékművet állítottak Széchenyi Istvánnak a munkálatok elkezdőjének. A köréje telepített ligetben szép tiszafákat, virginiai borókafenyőket, hársakat, juharokat láthatunk.

LÁTNIVALÓK:

Gyermekváros: Kor eklektikus stílusban Andrássy Gyula külügyminiszter építette 1860-ban. Az eredetileg 52 szobás épület mögött angolkertben védett, az országban egyedülálló buxus-labirintus van.

Református Templom: Román kori, 1768-as késő barokk bővítéssel. A hajó déli falán három félköríves záródású román kori ablak, részben kibontva. A belsőben kőből faragott, rokokó szószék a bővítés évéből, a déli előcsarnok és a torony alsó része 1791-ből származik.

Emlékműcsoport: Széchenyi István 1846 augusztus 27-én ünnepélyes keretek között itt indította meg a Tisza szabályozását. Helyén 1865-ben állított csonkagúla alakú emlékoszlop áll, Szász Károly versével. A három pilonon fekvő vörösréz földgömböt tartó emlékoszlopot a helyi földbirtokos Andrássy Gyula egykori miniszterelnöknek a Tisza szabályozása körüli érdemeiért állították 1909-ben. A harmadik Vásárhelyi Pál szobra, Grantner Jenő alkotása, 1969 a kubikosmunkát megörökítő reliefen Vörösmarty Mihály versével.

Tubus magtár: A XVIII. század második felében épült major része volt. Téglából épült falai felfelé összeszűkülnek. A sátortetővel fedett toronyszerű épület oldalfalain öt sorban háromszög alakú szellőzőnyílások vannak. Eredetileg ötszintes, a főpárkány alatt fogadóajtóval és csigaszerkezettel, legalul ajtónyílással.

KÖZLEKEDÉS:

Tiszaújvárostól északkelet felé helyezkedik el, megközelíthető a 35. sz. főútról.

Fogadó - Csárda

Képek