Vendéglátóhely.hu

Bakonyszentlászló

Bakonyszentlászló címere

Oklevelek tanúsítják, hogy alapítása, nevének megfelelően Szent László királyunk nevéhez fűtődik.

Nyaraló jellegű község a Bakony nyugati oldalán, szép természeti környezetben. Gyógyforrását a XVIII. század óta használják. Határában látható Kőpince-barlangról azt tartja a hagyomány, hogy itt volt a Bakony híres betyárjának, Savanyú Józsefnek egyik tanyája. A Fenyőfőtől idáig tartó Öregfenyvesben nagyméretű fenyőfák láthatók. Az illatos virágú ciklámenjeiről híres Hódosér-völgy díszei a nagy jegenyefenyők. Innen dél felé fekszik s a festői Cuha-völgyben folytatódik a különleges természeti szépségekben bővelkedő, erdei létesítményekkel jól felszerelt és gépkocsikkal is végigjárható Cuhai parkerdő.

LÁTNIVALÓK:

A római katolikus templom: 1779-ből származik, Esterházy Pál építtette. A görög kereszt alaprajzú templomot kupola fedi. A főoltár, a szószék és a gyóntatószék XVIII. századi barokk munkák.

Az evangélikus templom: XIII. századi, román kori templom maradványaira épült 1800 körül. Homlokzatán hegyes sisakú, zömök torony emelkedik, szentélye a nyolcszög három oldalával zárul. Főbejáratának lépcsőjén tárták fel a román kori templom kapubélletének töredékét.

KÖZLEKEDÉS:

A 82. sz. főút mellett fekvő település Bakonyszentlászló.

Fogadó - Csárda

Képek