Vendéglátóhely.hu

Balatonudvari

Üdülőhellyé nyilvánított Balaton-parti község a Tihany-félsziget közelében.

Üdülőhellyé nyilvánított Balaton-parti község a Tihany-félsziget közelében, attól délnyugatra. Közigazgatásilag hozzá tartozik a Balatonakali felé eső Kilián-telep is. A vasúti megálló mellett ikrakeltető telepet a Balaton nemes halállományának gyarapítására létesítették, jelenleg helyén csak újabban működik, eredetileg Alsóörsön építették meg Woynárovich Elek tervei szerint a világ első nedves kamrás keltető telepét. Az alsóőrsi vasútállomás átépítése miatt helyezték át ide Balatonudvariba. Főként sűllő és pontyikrákat keltetnek a négy betonmedencés telepen. 8-10 napig ápolják a halivadékokat az ikrakeltetőben, majd csatornán a Balatonba eresztik vissza. Néhány szép kirándulásra nyílik lehetőség Balatonudvari környékén. A vasútállomástól induló jelzett turistautak a szép kilátást nyújtó 257 m magas Noszlop-hegyre, a 349 m magas Keresztfa-tetőre, a 304 m-es Nagyles-hegyre, a szép Kű-völgybe és Dörgicse felé vezetnek.

LÁTNIVALÓK:

Római Katolikus Templom: Valószínüleg a XIII. században épült, a XV.és XVIII. században átalakították. Látható rajta még néhány román kori és gótikus részlet, például homlokzati tornyán két gótikus ablak.

Temető: A katolikus templom mögött, az országút mellett található. Különleges érdekessége a XIX. század első feléből származó, szív alakúra faragott sírkövek sokasága. Az egész temetőt védetté nyilvánították.

KÖZLEKEDÉS:

Balatonudvari a budapest-székesfehérvár-tapolcai vasúti fővonal mentén fekszik. Áthalad a községen az északi part főútvonala a 71. sz. főút.

Fogadó - Csárda

Képek