Budapest III. kerület

Általános Jellemzők

Óbuda a főváros területén szinte egyenértékű Budapest római kori múltjával. Kétezer éves város. Területén épült ki a római korban az első város, Aquincum, mely ugyanúgy kiinduló pontja, magja volt a későbbi főváros kialakulásának, mint ahogy római városi előzményből nőtt ki London, Párizs vagy Bécs. A hosszú időn át önálló város az egyesítésekor vált Budapest részévé, majd nagy-Budapest kialakulásakor bővült a csillaghegyi, békásmegyeri területekkel.

Óbuda-Békásmegyer - nagyságát illetően - a főváros harmadik legnagyobb kerülete. A jelenlegi népességszám eléri a közel 130.000 főt. Elhelyezkedése folytán a főváros városépítészeti jellegzetességeinek többségét magán viseli. Megtalálhatók itt a belső városrészekre utaló tömörebb városias beépítések, a kisvárosias jellemzőket mutató alacsonyabb zártsorú területek. Ugyanakkor a lakóterületek szempontjából jellemző a lakótelepek nagy területi kiterjedése ugyanúgy, mint a családi házas területeké. Ez utóbbiak részben a korábbi városkörnyéki települések sajátosságait magukon hordozva, - mint pl. Csillaghegy - aprótelkes, sűrű beépítésű területek, míg a hegyvidéki részeken laza, nagytelkes kertvárosi övezetek alakultak ki. Mindezen területeket a kerületi és a városhatár mentén jórészt erdőterületek, valamikori mezőgazdasági és zártkert jellegű területek határolják, keleten pedig a Duna szegélyezi a síkvidéki részeket.

Óbuda hagyományos történeti városrészei a 70-es évek jelentős lakótelepi átépülései miatt jórészt eltűntek. A megmaradt kisebb magvak területét és szerkezetét - mint a Fő tér és környezete, Óbuda-Újlak revitalizációs területe -, meg kívánjuk őrizni az utókor számára, ezért ezeken a helyszíneken kiemelt fontossággal bír a még megmaradt hagyományos épületek értékőrző fejlesztése, a közterületek hagyományos arculatának újraélesztése.

A kerület további jellegzetessége, hogy igazán meghatározó koncentrált városközpontja - az elmúlt évtizedek paneles lakásépítési programjának áldozatul esett régi óbudai halmaztelepülés-részek felszámolása miatt - nem fejlődhetett ki. A Flórián tér és a Fő tér igazgatási és kereskedelmi sűrűsödése nem vezetett nagyobb meghatározó intézményi koncentrációhoz. A hagyományos központ, a Fő tér már csak mementóként őrzi Óbuda régi hangulatát és utcarendszerének maradványait. A másik, városközponti jellegű - a Bécsi út és a Lajos utca közötti - Óbuda-Újlak revitalizációs terület jelenleg is átalakulás alatt áll. A főbb észak-déli irányú útvonalak - mint a Bécsi út, vagy a Szentendrei út - menti térségek jelen időszakban tornásszák fel magukat a befektetésre alkalmas, vonzó területek közé.

Óbudára a korábban jellemző textilgyárak nagy ipari területei felszámolódtak, és főleg a nagyobb útvonalak mentén - mint pl. a Szentendrei út - funkciót váltanak. A volt agyagbányákra alapozott téglagyárak területei ma már a vállalkozás és a potenciális zöldterületi fejlesztés térségeivé váltak. A 70-es években Óbudára telepített iparterület, a Bécsi út - Szentendrei út közötti korábban beépítetlen területen, a Kaszásdűlő térségében ugyanakkor kedvező lehetőséget teremt a mai igényeknek megfelelő, korszerű munkahelyi fejlesztések lábvetésére.

A kerület fejlesztési lehetőségeit meghatározzák az infrastrukturális adottságok. Egyes részei, elsősorban a történetileg korábban is a város beépített területei, valamint a lakótelepek és azok holdudvar-térségei teljes közművesítéssel ellátottak, viszont a Budapesthez később csatolt Csillaghegy, Békásmegyer területein, a hegyvidék legkésőbb beépült területein, vagy az utóbbi években belterületbe vont aranyhegyi, ürömhegyi és péterhegyi lakóterületeken még a csatorna hiánya akadályozó tényező egyes területek további fejlesztésében.

A III. kerület ma a főváros egyik nagy elővárosi kerülete, mely közvetlenül a pilisi kistérséghez csatlakozik. A rendszerváltozás óta Óbuda sokat fejlődött. Az agglomeráció közvetlen szomszédsága és annak felfokozott fejlődése jelentősen kihat a városrész mai életére.

Történeti Áttekintés

Már az őskor időszakáról találhatók leletek Óbuda területén, elsősorban az északi városhatár térségében a Duna közelében. Lakott területekre utaló nyomok szórványosan fordulnak elő a Duna parton, a Hajógyári szigeten és az Árpád hídtól délre.Óbuda a főváros területén szinte egyenértékű a város római kori múltjával. Óbuda 2000 éve olyan történeti korok egymásra halmozódott lelőhelyét jelenti, amely a múltjával együtt élő települést jelent a jelenben. Óbuda Budapest legrégebbi városrésze. Területén épült ki a római korban az első város, Aquincum, mely ugyanúgy kiinduló pontja, magja volt a későbbi főváros kialakulásának, mint ahogy római városi előzményből nőtt ki London, Párizs vagy Bécs.

Itt kezdődött mintegy 2000 évvel ezelőtt a város története. A dunai határ, a limes kiépítésével egyidőben létesült a mai Flórián tér környékén a légiótábor, mintegy 6000 főnyi jól képzett katona számára, az ezen kívüli segédcsapatok tábora a mai Aquincum szálloda alatt húzódtak. A táborok köré folyamatosan épült ki az ún. katonaváros, mely a katonák civil életterét jelentette, amely a jelenlegi Bogdáni úttól a Nagyszombat utcáig terjedt ki, a ténylegesen Óbudának nevezett területrészen.

A kiszolgált katonák és romanizált helyi lakosok lakták a polgárvárost, melynek romjai az Aquincumi Múzeum körül találhatók a Szentendrei út mellett.

Ezeket a településrészeket pilléreken álló vízvezeték látta el a mai rómaifürdői strand forrásainak vizével és kövezett út kötötte össze őket. Az épületek többsége csatornázott volt, központi fűtéssel ellátva. A hegyvidéken majorságok, római villák sorakoztak. A római életmódhoz tartoztak az időről időre megrendezett amfiteátrumi játékok, melyre két amfiteátrumot is építettek a két városrész közelében.

Aquincumban volt a mindenkori helytartó rezidenciája, melynek maradványai a Hajógyári szigeten találhatók. A mai Óbudára eső római kori együttes nemcsak Magyarország, de Európa egyik legfontosabb római kori leletegyüttese, mely ilyenformán a főváros egyedülálló adottsága. Az emlékek megőrzése, feltárása, bemutatása fokozott figyelmet, időt és pénzt igényel.

A népvándorlás kori leletek jelzik, hogy a terület abban az időszakban is életteret jelentett az itt átvonuló népek számára.

Óbuda a honfoglaláskortól kezdődően már újból huzamosan lakott terület volt.

A XI-XII. században kialakuló város két mag körül indult fejlődésnek: a mai Fő tér környékén, az itt megalapított prépostság körül volt az egyházi városközpont, ettől délebbre helyezkedett el az iparos-kereskedő jellegű településrész. Itt épült fel a második királyi vár, mely később a mindenkori magyar királyné birtoka lett. Mátyás király pálos rendi szerzetesei a hagyomány szerinti Árpád sírja fölé emelték templom és kolostoregyüttesüket.

Óbuda az egyik legkorábbi települési központ, mely jelentős várossá vált a középkor folyamán. A török kiűzése utáni évszázadokban a korábbi Óbuda és a földesúri mezőváros, Békásmegyer közé ékelődött be Rómaifürdő és Csillaghegy, mindkettő a századelőn épül ki kertvárossá.

A terület legstabilabb eleme a mindenkori úthálózat volt, melyet a csak a 60-as, 70-es évekbeli lakótelepi fejlesztések szüntettek meg egyes területi egységeken.

Jellemző a török idők utáni német telepesek megjelenése, mely a későbbiekben a gyáripar kialakulásával párhuzamosan osztrák, lengyel, cseh iparosok és munkások megjelenésével járt együtt. A XIX. század közepén a németajkúak már a lakosság többségét jelentették. Hagyományaik a mai napig fennmaradtak. A kialakuló textil- és téglagyárak mellett a fő gazdálkodási ág a szőlőtermesztés volt a hegyvidéki területeken, melynek nyomai ma már nem lelhetők fel. A textilipari emlékek közé tartozik a Zichy kastély köré épült valamikor raktárépület, a selyemgombolyító. Sajnos a téglagyári körkemencék ipartörténeti emlékeit már elbontották, mivel nem álltak védelem alatt.

1873-ban Budát, Óbudát és Pestet – a három önálló várost – egy várossá, fővárossá egyesítették. A kerületekre osztásnál nem a hagyományos Óbuda területét vették alapul, területe kiterjed, majd nagy Budapest létrejöttével további területekkel bővült, Csillaghegy és Békásmegyer térségével.

Az eredeti óbudai mag városrészének épületei jellemzően földszintes, jórészt zártsorú beépítésűek voltak, egy-egy helyen azonban már megjelentek a módosabb polgárházak emeletes épületei is. Nagyobb arányú fejlődés a 30-as években indult meg a mai belső óbudai területeken, ahol már városiasabb épületegyüttesekkel találkozhatunk a valamikori tégla és mészégető telephelyeken.

1908-ban törvénycikk rendelte el az Óbudát Pesttel összekötő híd megépítését, de ez csak 1939-ben kezdődött el. Az Árpád hidat azonban csak a háború után, 1950-ben fejeztek be. Ez a kapcsolat a bal-parti városrésszel új lehetőségeket teremtett Óbuda számára és ma is meghatározó szerkezeti eleme a városrésznek.

Már az őskor időszakáról találhatók leletek Óbuda területén, elsősorban az északi városhatár térségében a Duna közelében. Lakott területekre utaló nyomok szórványosan fordulnak elő a Duna parton, a Hajógyári szigeten és az Árpád hídtól délre.

Óbuda a főváros területén szinte egyenértékű a város római kori múltjával. Óbuda 2000 éve olyan történeti korok egymásra halmozódott lelőhelyét jelenti, amely a múltjával együtt élő települést jelent a jelenben. Óbuda Budapest legrégebbi városrésze. Területén épült ki a római korban az első város, Aquincum, mely ugyanúgy kiinduló pontja, magja volt a későbbi főváros kialakulásának, mint ahogy római városi előzményből nőtt ki London, Párizs vagy Bécs.

Óbuda belső része kiemelkedő műemléki környezetű területegységekből áll. A fejlesztéseket ezeken a területeken meg kell határozza a hagyományos utcaszerkezet megőrzése, a kialakult épületállományhoz való igazodás. A valamikori század eleji Óbudát már csak a kerület déli határán lévő Óbuda–Újlak reviatlizációs területe, a Fő tér környéke, Bákásmegyer ófalú fésűs beépítésű utcaszakaszai jellemzik, de megmaradt a valamikori gázgyár épületegyüttese a hozzá csatlakozó kislakóteleppel együtt. Meg kell még említeni a Schmidt kastély épületét is, mely Kiscelli térség rendezésével méltóbb környezetet kap majd a jövőben.