Budapest XVII. kerület

Kerületünk története

Budapest Főváros XVII. kerülete ma kilenc településrészre tagozódik, úgymint: Akadémiaújtelep, Rákoscsaba, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákoskert, Rákosliget, Madárdomb és Régiakadémiatelep. Ezek többsége XX. századi új településrész, közülük kettőnek, Rákoscsabának és Rákoskeresztúrnak századokra visszanyúló a történelme. Rákosliget és Rákoshegy a XX. század elején Rákoskeresztúrból váltak ki és lettek önálló községek. Rákoskeresztúr és Rákoscsaba egykori határa ma is jól látható a térképen, pedig már sok évtizeddel ezelőtt teljesen összenőtt a két település (a határ az Ároktő utca és a Tápióbicske utca mentén halad). Mindkét ősi település a Rákos-patak, illetve az annak mentén húzódó hadi és kereskedő (borostyán)út mellé települt. A Rákos-patak völgye - mint azt a gazdag régészeti lelőhelyek is tanúsítják - évezredeken keresztül fontos kereskedelmi útvonal volt, amely mellett a réz-, bronz- és vaskorban is laktak emberek.

Rákoscsaba a Százdi Apátság 1067-ben keletkezett alapítólevelében tűnik fel először, mint Csabarákosa: a birtokot az Aba nembeli Péter ispán a monostornak adományozta. A mai református templom helyén állt középkori templom lebontásakor 1222-ben vert pénzt találtak az alapfalban. A kőtemplom és a Rákos-patak partjáról származó Árpád-kori edénytöredékek a faluszerkezet rögzülését, a templom körüli állandó település kialakulását jelzik. Bár csak 1265-ben említik először a budafelhévízi keresztesek birtokában lévő Rákoskeresztúrt (Pósarákosa), középkori templomának építése (XII. század vége, XIII. század eleje) és a templomásatás során előkerült Árpád-kori kerámia tanúsága szerint a falu már legkésőbb a XII. század folyamán kialakulhatott. Mindenesetre a tatárjárás jelentős pusztulást okozott: a templom és a falu leégett, sokáig romosan állt.

Szintén Árpád-kori településre utaló nyomok (X-XIII. századi kerámiatöredékek) bukkantak felszínre a Határmalom utcai homokbánya területén. A telepet a régészeti kutatás Bökényföldjével azonosította, ám nem kizárt a határjáró oklevél alapján, hogy a már 1244-ben is említett Kövérd birtokot kell benne látnunk, s Bökényföldjét északabbra, a mai Bökényföldi út déli végénél kell keresnünk. Mindkét XIII. századi falukezdemény szinte nyom nélkül eltűnt; emlékükre csak helynevek utalnak. A tatárjárás bizonyára jelentős mértékben pusztította Rákosmentét is, de a hétköznapi élet viszonylag hamar a rendes kerékvágásba tért.

A XVII. század végén a vidék a török elleni harcok következményeként elnéptelenedett; a benépesedés és visszatelepülés lassú folyamat volt. Az összeírások szerint 1699-ben Rákoscsabán 63 család, Rákoskeresztúron 8 család élt.
A XVIII. század elején külföldi telepesekkel népesítették be a terület birtokosai a falvakat. Rákoscsabára csak kisebb létszámban érkeztek (német) telepesek, a szomszédos Rákoskeresztúrra azonban az új földbirtokos Podmaniczkyak Aszód környéki birtokairól szlovák telepesek telepedtek be. Az így létrejött szlovák-magyar falu a Podmaniczkyak lakóházától keletre, a Pesti út két oldalán volt. 1756-ban karintiai és stájer, később württembergi telepesek hoztak létre szinte új falut a mai Cinkotai út - Pesti út kereszteződésétől nyugatra.
A két község lakói elsősorban búzát, zabot, árpát, kölest és lent termesztettek. Terményeik őrlésére a helyi malmokat - a Rákos-patak mellékága, a máig nyomokban megtalálható Malom-árok mentén sorakozó vízimalmokat - vehették igénybe: Rákoscsabán kettőt, Rákoskeresztúron hármat. A pesti piac közelsége ösztönzőleg hatott a paraszti termelésre. Ebben az időben már jelentősebb középületek is épültek: 1740-ben Rákoscsabán a római katolikus templom, az 1760-as évek első felében Rákoskeresztúron a Podmaniczky-kastély. Podmaniczky Erzsébet férje, Bujanovszky Elek alakíttatta ki a mai Népkertet a mocsaras terület lecsapolásával. A rákoscsabai Laffert-kastély a XIX. század első felében épült. A klasszicista épület azonban ma már nem áll, az 1940-es években lebontották.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Rákoskeresztúr területén harcolt Asbóth Lajos honvéd ezredes hadteste. A harcokban elesett katonák: Stromskin főhadnagy, Harsányi Bocskai huszár alkapitány és tizenhárom közkatona ma az 513. utcai honvéd emlékműnél nyugszanak. A megtorlás idején Melczer János rákoskeresztúri evangélikus lelkészt halálra, majd kegyelemből hat év várfogságra ítélték. Fia a szabadságharc során hősi halált halt.

Az elnyomatás évei után, a XIX. század végén községeink is fejlődésnek indultak, megnövekedett a lakosság lélekszáma. Megépült a két vasútvonal (Szolnok és Hatvan irányában), mely összeköttetést adott a múlt század végén nagyvárossá fejlődő Budapesttel. Sokan kerestek letelepedési lehetőséget a főváros határán kívül, ezért hatalmas területeket parcelláztak. A hatvani vasútvonal északi oldalán létrejött az első zövetkezetilakóterület.

Báró Podmaniczky III. János lánya, P. Zsuzsanna második férje, Vigyázó Sándor a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta kastélyát és földbirtokait. A háború előtti és utáni parcellázásokból alakultak ki az kadémia-telepek 1925-ben parcelláztak először gróf Bolza Mariette birtokából területeket, ekkor kezdett kialakulni a mai Rákoscsaba-Újtelep. Ezt megelőzően a mai Sugárúti iskola lakóterülete volt Csaba-Újtelep. 1931-ben kezdték parcellázni báró Schell Gyuláné Antos Ilona birtokát, ebből alakult ki a mai Rákoskert.
Budapest főváros területének új megállapításáról szóló 1949. évi XXVI. törvény Rákoscsabát, Rákoskeresztúrt, Rákosligetet és Rákoshegyet a 1950. január 1-jétől a Fővárossal egyesítette. A községekből új közigazgatási egység alakult: Budapest Főváros XVII. kerülete.
A harmincas évek végén Rákoskeresztúri földeken, az ú.n. Ferihegy-pusztán létesítették Budapest új, előbb katonai, majd később közforgalmú, nemzetközi repülőterét. A kerületnek ezt a részét 1968-ban átcsatolták a XVIII. kerülethez, de Ferihegy 2 létesítéséhez a nyolcvanas évek elején kisajátított terület ma is a XVII. kerület része.
A hivatalosan is önálló településrész-nevet kapott területek közül már csak egyet nem említettünk, a Madárdombot. A Madárdomb parcellázását 1941-ben kezdték el Podmaniczky telep néven. Ez a nagyrészt két-háromszintes, sor- és ikerházakkal beépült lakónegyed a nyolcvanas években keletkezett Rákoshegy és Akadémiaújtelep között, keresztúri földeken. Az új utcák különböző madárneveket kaptak, innen a településrész neve.

A Főváros legnagyobb kiterjedésű kerülete (54,83 km2) ma is fejlődik, újabb és újabb külterületi földek válnak az urbanizáció ldozatává a város szerves részévé. Máig megmaradt azonban, s reméljük még sokáig kerületünk büszkesége lehet a védett Merse-mocsár, ritka növény- és állatvilágával. A költöző madarak pihenőhelyét is biztosítja zöld szigetként a Főváros kétmilliós lélekszámú kő-, beton- és aszfaltrengetegében.