Vendéglátóhely.hu

2008: A vizek éve

Hírszerkesztő , 2008. január 2. 18:03

2008 januárjában elindul a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett „Vizek Éve” tematikus kampány, amelynek első állomása a Nyugat-dunántúli régió lesz. Az utazók december eleje óta, az ország 170 hírlapüzletével közös akció keretében, ingyenesen hozzájuthatnak a Vizek Éve falinaptárhoz, aminek segítségével egész évben figyelemmel kísérhetik a régiók „vizes” kínálatát.

Magyarország - Itthon otthon van![MT Zrt.] Amint arról korábban hírt adtunk, a Magyar Turizmus Zrt. a 2006-os Nagy Ízutazás és a 2007-es Zöldturizmus Éve sikerére alapozva a következő évben is folytatja a tematikus évad koncepcióját a belföldi kommunikációban, és a vizet állítja belföldi marketingtevékenységének fókuszába.

Az MT Zrt. a 2008-as évre meghirdette tehát a „Vizek Évét”, amelynek keretén belül tavasszal és ősszel az egészségturisztikai kínálat népszerűsítésére, nyáron pedig a Magyarország élővizei által kínált lehetőségekre helyezi a hangsúlyt. A kampányév során január és június, majd szeptember és december között minden hónapban egy-egy turisztikai régió mutatkozik be és várja szállásdíjkedvezményekkel a vendégeket, júliusban és augusztusban pedig az ország népszerű élővizeire irányítja a belföldi utazóközönség figyelmét a Zrt.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet a nagyközönséget egy falinaptár kiadvánnyal segíti utazási döntéseik meghozatalában. A naptár oldalain minden hónapban a kedvezményt nyújtó régió mutatkozik be az utazóknak, akik értesülhetnek a régió aktuális eseményeiről, tippeket kaphatnak az úti cél kiválasztásához, valamint érdekes információkkal gazdagodhatnak.

A naptárat a Budapesten és a megyeszékhelyeken található, 170 Inmedio és Relay hírlapüzletben ingyenesen kaphatják kézhez a vásárlók, heti vagy havilap vásárlása esetén, 2007. december 10. és 27., valamint 2008. január 2. és 16. között. A naptár január első napjaitól az ország 150 Tourinform irodájában is elérhető.

3=4Januárban a gyógy- és termálvizekben gazdag Nyugat-dunántúli régió várja a felfrissülni és pihenni vágyókat. A 3=4 szállás-akció keretében, amelyhez 44 szálloda csatlakozott a régióban, három éjszaka áráért négy éjszakát tölthetnek el a vendégek. A csatlakozott szállodák kínálatát egy 16 oldalas, színes kiadvány mutatja be, amely több napilapba (Népszava, Veszprémi Napló) és hetilapba (Nők Lapja, Színes RTV) is behúzásra kerül karácsony és szilveszter között.

Az érdeklődők továbbá megtekinthetik a csatlakozott szállodák listáját a kampányév www.vizekeve.hu és a régió www.utazunk.hu honlapján.

A kedvezményes üdülési ajánlatokra, s egyúttal az ország egészségturisztikai lehetőségeire országszerte óriásplakátok is felhívják az utazóközönség figyelmét. Az ország mintegy 30 forgalmas pontján elhelyezett plakátok havonta cserélődnek majd, tájékoztatva a turistákat a soron következő régióról és kedvezményes ajánlatairól.

A Vizek Éve kampányév színeiben, a tematikus akciót idézi a Gerbeaud-Ház homlokzatán megjelenő adventi ablak is, amely december 10-től látható az épület Vörösmarty tér felőli oldalán.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »