Vendéglátóhely.hu

2011 az Egészségturizmus Éve lesz

Hírszerkesztő , 2009. július 25. 9:33

2009. július 23-án ülésezett a Magyar Turizmus Zrt. Igazgatósága, amelynek keretében döntöttek a 2011. év tematikájáról. A döntést az után hozta meg a Szakállamtitkárság és a Zrt., hogy májusban kikérte a turisztikai szolgáltatók, a szakmai szervezetek, az önkormányzatok, a Tourinform-irodák, az oktatási intézmények és a média képviselőinek véleményét a tematikus évadokra vonatkozóan. Az idei Kulturális Turizmus Éve után 2010-re a Fesztiválok Évét hirdette meg a Társaság, 2011-et pedig az egészségturizmusnak szenteli. Az MT Zrt. a 2011-es kampányév témáját annak érdekében tartotta fontosnak már most kijelölni, hogy a turisztikai szolgáltatók és programgazdák mihamarabb elkezdhessék a felkészülést a csatlakozásra.

Az egészségturizmus egy „örökzöld téma”, a gyógy- és wellness-turizmust átfogó fogalom. A turizmusnak azon területét jelenti, ahol a turista utazásának fő motivációja az egészségi állapotának javítása és/vagy megőrzése, tehát a gyógyulás és/vagy a megelőzés és ennek megfelelően a célterületen tartózkodása alatt igénybe is vesz egészségturisztikai szolgáltatás(oka)t.
 
Az egészségturizmus jelentőségére, az egészségtudatos életmód előtérbe kerülésére, a Magyar Turizmus Zrt. 2009-2011. évi marketingstratégiájában hivatkozott nemzetközi trendek is felhívják a figyelmet.
 
A magyarországi turisztikai kínálat nemzetközi hatókörű vonzerői között – Budapest, Balaton és a konferenciaturisztikai adottságok mellett – az egészségturizmus szerepe kiemelkedő. Nemzetközi összefüggésben hazánk az első öt, termálvízben leggazdagabb ország közé tartozik, Japánt, Izlandot, Olaszországot és Franciaországot követően. Az ország területének 80%-a alatt termálvíz található. Ennek és az elmúlt években az ezen a területen megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően az egészségturizmus meghatározó eleme a magyarországi turisztikai kínálatnak, amelynek megalapozása a fürdőkultúra-történet szempontjából évezredekre, turisztikai – ezen belül gyógyturisztikai – szempontból pedig több évtizedre vezethető vissza. A gyógyturizmusban komoly hagyományaink vannak: történelmi fürdőink, fürdőkultúránk, orvosaink szaktudása, és az elmúlt évek fürdőberuházásai garanciát jelentenek a magas minőségű szolgáltatásokra. Az adottságok és szolgáltatások, valamint a kedvező ár/érték arány következtében sok az elégedett és visszatérő vendég. A gyógyturizmus átfogó fogalmán belül meg kell említeni az orvosi szolgáltatásokon alapuló egészségturizmus (betegmobilitás) fejlesztésének lehetőségét. Ide sorolandók mindazon egészségügyi beavatkozások – fogászat, plasztikai sebészet, szemészet, – amelyeket turisztikai szolgáltatásokkal, elsődlegesen szálláshely-szolgáltatással együtt vehetnek igénybe az utazók. A keresletet két fő tényező erősíti: a küldőország jelentős várólistái, illetve a jóval magasabb otthoni árak.
 
A hazai egészségturizmus a 2005-2013 közötti időszakra szóló Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában is fontos szerepet kap. 2007-ben készült el az Országos egészségturizmus fejlesztési stratégia, amely az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel, valamint a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiával összhangban, széles szakmai közreműködéssel íródott, és a kereslet és a konkurencia függvényében határozza meg az irányokat. Az egészségturizmus stratégia fő célkitűzése, hogy Magyarország 2015-re Európa vezető gyógyító nagyhatalma legyen.
 
2011-ben Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke. Elnökségünk során a tervek szerint egy, a turizmus életminőségben játszott szerepéről, illetve a turizmus fenntarthatóságáról szóló konferenciát is rendez Magyarország, így az egészségturizmus elnökségünk egyik kiemelt témája lesz.
 
Az egészségügyi utazásokat illetően az egyik fontos kérdés a biztosítók által történő finanszírozás. Komoly minőségügyi rendszerek, nemzetközi akkreditáció és kifogástalan szolgáltatási minőség szükséges ahhoz, hogy a magánbiztosítók leszerződjenek egy-egy egészségügyi szolgáltatóval, hiszen a felelősség óriási.
 
Az Európai Unióban egyeztetések kezdődtek a beteg mobilitás megteremtése érdekében, amelyek más tagországokban igényelhető kezelések társadalombiztosítási finanszírozására vonatkoznak, ugyanakkor ezen lehetőségek szinte alig ismertek az uniós állampolgárok körében, és a kínálati oldalon is problémát okoz a biztosítási folyamat áttekintése. Ezért „jelenleg a tagállamok átlagosan a nemzeti egészségügyi kassza mindössze 1%-át költik a határon átnyúló egészségügyi ellátásra” (Europa.eu (2008)). A jövőben viszont várhatóan enyhülni fognak ezen nehézségek, mivel a cél a betegmobilitás megteremtése az Európai Unión belül. A törvény elfogadásával több – EU országból érkező – biztosítottnak lenne elérhető az állami finanszírozási hozzájárulás külföldi kezelés eseten is, amely kedvezően hatna a magyarországi egészségturizmus alakulására is.
Az egészségturizmus középpontba állítása mellett tehát számos érv szól:
 
  • Az egészségturizmus egy olyan átfogó turisztikai termék, amely magában foglalja az egészséges életmódot, a gyógy-, wellness- és orvosi szolgáltatásokon alapuló egészségturizmus turizmust (például a fogászatot, lézeres szemsebészetet stb.) egyaránt. A testi-lelki egészség megteremtését, megőrzését szolgáló eszközök széles köre (beleértve akár az aktív turizmust, akár a gasztronómiát) tartozik ide. Az egészségturizmuson belül kialakult új irányzatok jó lehetőséget biztosítanak a niche marketingre.
  • Az egészségről (egészségmegőrzésről) kevésbé mondanak le az emberek, az egészséges életmód divat.
  • Az egészségturizmust hosszabb átlagos tartózkodási idő, magasabb költés, magasabb színvonalú szolgáltatások, kisebb szezonalitás jellemzi.
  • Magyarország jó adottságokkal rendelkezik, különleges és egyedi értékeink vannak. Nagy múltú a fürdőkultúránk, jelentős vonzerővel rendelkeznek műemlékfürdőink.
  • Országos lefedettség, a különböző fizetőképességű célcsoportok megtalálják az igényüknek/pénztárcájuknak megfelelő lehetőséget, akár a gyógy-/termálfürdők, akár a gyógy- és wellness szálláshelyek között.
  • Az egészségturisztikai kínálatunk nemzetközi viszonylatban nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkezik.
  • A Magyar Turizmus Zrt. Vizek Éve 2008 kampányévének tapasztalatai is mutatják, hogy az egészségturizmus iránt kifejezetten jelentős érdeklődés mutatkozik belföldön és küldőpiacainkon egyaránt.
  • A termék fontos küldőpiacainkon is jól kommunikálható.
A Magyar Turizmus Zrt. kiemelten fontosnak tartja a témaévek során a stratégiai partnerekkel (turisztikai és egészségügyi szolgáltatókkal) való szoros együttműködést. Az egészségturizmus olyan téma, amely lehetőséget biztosít a társminisztériumok, társintézmények, valamint a szolgáltatók együttműködésére, amely elengedhetetlen a témaév sikeréhez.
 
A Magyar Turizmus Zrt. első alkalommal 2006-ban hirdetett témaévet, Nagy Ízutazás szlogennel, amelyet 2007-ben a Zöldturizmus Éve, 2008-ban pedig a Vizek Éve követett. Idén, 2009-ben a Kulturális Turizmus Éve minden korábbinál szélesebb körű szakmai és – a szűken vett turisztikai – szakmán kívüli együttműködésben valósul meg. A 2010-es Fesztiválok Éve szervezése már 2009 májusában elkezdődött, a munka során a Magyar Turizmus Zrt. nagymértékben támaszkodik a hasonló témájú Kulturális Turizmus Éve tapasztalataira és a jól kiépített szakmai kapcsolatokra.
 
A témaévek egyfelől lehetővé teszik a források koncentrálását, a külső partnerekkel közös akciókat, másfelől az egy „ernyő” alatt összefogott ajánlatokkal átütőbben és hatékonyabban tudunk megjelenni a piacon. Alkalmasak a magyar lakosság érdeklődésének felkeltésére a kínálat adott eleme iránt, a kereskedelmi és a magánszálláshelyi vendégéjszakák számának bővítésére és a belföldi turizmusból származó bevételek növelésére. A témaévek által továbbá széles csoportokat lehet megszólítani, valamint csökkenteni lehet a turizmus területi és időbeni koncentrációját is.
 
[itthon.hu]

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »