Vendéglátóhely.hu

50 éves jubileumát ünnepelte a Gyulai Várfürdő

Hírszerkesztő , 2009. május 4. 9:44

Május 2-án nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte 50 éves jubileumát a Gyulai Várfürdő. Az érdeklődőket egész napos gyermek és családi programokkal várták, továbbá az esemény kapcsán fotókiállítást és Fürdőtörténeti kiállítást is megtekinthettek a látogatók. A jubileumról természetesen a gasztronómiai remekek sem hiányozhattak: Prohászka Béla Venesz-díjas és olimpiai aranyérmes mesterszakács vezetésével 2009 adagos gulyást főztek, később pedig az ötszáz szeletes születésnapi tortát vágták fel és osztották ki az ünneplő vendégeknek.

Az ünnepi műsor keretében köszöntőt mondott Dr. Perjési Klára polgármester, Kovacsics Imre fürdőigazgató, Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, valamint Dr. Kovács József, a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosa, a gyulai képviselő-testület tagja, és emlékplaketteket adtak át sokaknak azok közül, akik munkájukkal hozzájárultak az elmúlt fél évszázad sikeréhez, a fürdő fejlődéséhez. Tekintettel arra, hogy a régió turizmusában a Várfürdő kiemelkedő szerepet játszik, a jubileumi ünnepségen részt vett Dr. Tokaji Ferenc, a Dél-Alföldi Regionális Bizottság elnöke és Gulyás Péter, az MT Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója is.

Gyulán 1958 novemberében tört fel a 2005 méter mély kútból a gyógyvíz, és 1959-ben megnyílt a fürdő. A vendégek gyönyörű környezetben, az Almásy-kastély 8,5 hektáros 200 éves ősparkjában kapcsolódhatnak ki. Az egykori kastélykert 8,5 hektáros parkjában ma 20 medence áll a fürdőzők rendelkezésére, ebből 11 fedett, a többi szabadtéri. A Várfürdő a nagyszámú magyar vendég mellett főként román, szlovák és német ajkú vendégek kedvelt fürdőző helye.

[itthon.hu]

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »