Vendéglátóhely.hu

A külföldiek 60 százaléka újra eljönne a Magyar Nagydíjra

Hírszerkesztő , 2008. szeptember 10. 17:56

A Forma 1 Magyar Nagydíjra érkezett külföldi vendégek csaknem 60 százaléka tervezi, hogy a következő három évben ismét ellátogat a magyar futamra.

[MTI] A szerdai közlemény szerint a megkérdezett külföldi vendégek mintegy 89,5 százaléka kizárólag a Forma 1 Magyar Nagydíj megtekintésére utazott Magyarországra, két évvel korábban arányuk 87,9 százalék volt.

A Forma 1 Magyar Nagydíj alkalmából végzett kérdőíves felmérésére válaszolók legnagyobb része, 21,9 százaléka lengyel, 21,5 százaléka brit, 8,8 százaléka német volt. A lengyel versenyző részvétele miatt a korábbi évekhez képest jelentősen nőtt a lengyel válaszadók aránya, a legutóbb 2006-ban végzett felmérés szerint még csak 2,3 százalékot ért el.

Akárcsak 2006-ban, most is repülőgéppel érkezett a válaszadók csaknem fele, harmaduk "fapados", kétharmaduk hagyományos légitársasággal.

A megkérdezettek 52,6 százaléka tervezte, hogy kettő-négy napot, 35,5 százaléka pedig, hogy öt-nyolc napot tölt Magyarországon a futam alkalmával. A legnépszerűbb szálláshelyek a négy-, öt- és háromcsillagos szállodák, valamint a kempingek voltak, ugyanakkor a válaszadók mintegy 10 százaléka fizető magánszálláshelyet vett igénybe.

A külföldi látogatók közül idén csaknem minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy 200 eurónál többet költ, ez az arány 2006-ban csak 20 százalék volt.

A megkérdezett külföldiek 56,6 százaléka tervezi, hogy a következő három évben a Forma 1 időszakán kívül visszatér Magyarországra.

Idén a belföldi látogatók körében jóval magasabb volt a visszatérők aránya, mint 2006-ban. Akkor a Magyar Nagydíjra a belföldi vendégek 70,5 százaléka, 2008-ban 40,7 százaléka látogatott ki első alkalommal, miközben a második, vagy harmadik alkalommal résztvevők aránya 17,2 százalékról 34,6 százalékra emelkedett. Akárcsak 2006-ban, most is tíz megkérdezett közül kilenc tervezi, hogy a következő három évben ismét kilátogat a futamra.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »