Vendéglátóhely.hu

Aláírásgyűjtés a balatoni busa mielőbbi lehalászásáért

Hírszerkesztő , 2008. március 19. 11:50

Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége (BHSZ) azt követelve, hogy a jelenleginél jóval gyorsabb ütemben fogják ki a Balatonból az őshonos halfajokat kiszorító busát.

[MTI] Pintér József, a szövetség elnöke az MTI-nek kedden elmondta: a BHSZ mintegy 4 ezres tagsága más horgász szervezetek bevonásával azt szeretné elérni, hogy a Balatoni Halászati Zrt. állományszabályozó halászata a jövőben csakis a busára terjedjen ki, megduplázva a jelenlegi fogások mennyiségét.
Szakértői becslések szerint 6 ezer tonna, vagy ennél is több busa él a tóban, amelynek lehalászása a jelenlegi ütemben még legalább tíz évig eltartana - tette hozzá.

A BHSZ álláspontja szerint nem szabad eddig várni a kérdés rendezésével, hiszen a balatoni horgászfogások drasztikus visszaeséséért nagyban felelős az őshonos halfajoknak táplálék-konkurensévé vált, ellenség hiányában tetemes nagyságúra - 20-40 kilogrammosra - növekvő busa.

A szövetség áprilistól június végéig gyűjti az aláírásokat, majd a kérelmével együtt eljuttatja a turizmusért, valamint a halászati jog gyakoroltatásáért felelős minisztériumhoz, és a Balatoni Halászati Zrt. vagyonkelőjéhez.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »