Vendéglátóhely.hu

Alsóörs már készül a nyárra

Hírszerkesztő , 2009. március 19. 15:53

Elemzések szerint a gazdasági válság eredményeként, az utazási szokások és preferenciák átalakulására lehet számítani Magyarországon is. Az idei szezon időszakában a hazai fogyasztók jelentős részének figyelme inkább a belföldi turisztikai lehetőségek felé fordulhat, ennek tükrében, hogy várja a Balaton északi régiójának legkedveltebb nyaralóhelye címet birtokló Alsóörs az idei turistaszezont? - kérdeztük Hebling Zsoltot, a község polgármesterét

Nagyon reméljük, hogy a tavalyi jó szezonhoz hasonló lesz az idei is. Ez azért nagyon fontos, mert településünk működése az idegenforgalomtól függ, statisztikánk szerint évente 80 százalék feletti az ország más részeiről érkező vendégeink száma.
Bízom benne, hogy az évről –évre visszatérő vendégek most sem pártolnak el tőlünk, a turisztikai vonzerő szélesítésével pedig számos új látogatóra számíthatunk a strandon.

Fontos lépés volt a tavalyi esztendőben a balatoni vízi balesetek megelőzése érdekében az új mentőkatamaránok szolgálatba állítása, de ezeken felül idén a fürdőzők biztonságérzetét azzal is szeretnénk fokozni, hogy két vízimentő tornyot is felállítunk a strand területén.

2007 nyarán is segítette a vízimentők munkáját egy ilyen állomás nálunk, és a közönség részéről is megelégedést tapasztaltunk, hiszen a látványosságon felül megnyugtató volt, hogy baj esetén tudták, hová fordulhatnak gyorssegélyért. A pozitív visszajelzések sarkalltak minket arra, hogy 2009-ben, hosszabb életű építményeket tervezzünk felállítani a strand két vízközeli végébe.

Fürdőhelyünket a sokféle szolgáltatás eddig is népszerűvé tette a különböző korosztályok körében, idei beruházásaink is arra irányulnak, hogy 2009-ben még szívesebben töltsék nálunk szabadidejüket a családosok, az idősebbek és a fiatalok. A strandmedret minden évben feltöltjük homokkal, egy részen pedig szándékosan sekély vizet kialakítva segítjük a kisgyermekes családok fürdőzését. Szándékozunk kialakítani egy vízilabda pályát is a nyílt vízfelületen, színesítve ezzel a közkedvelt nyári sportlehetőségek palettáját.

Egyedülálló különlegességnek számít a fedett gyermekpagony, egy tekintélyes összegű beruházás, amely a gyerekek, és felnőttek szórakoztatását egyaránt szolgálhatja. Helyet adhat játékoknak, animátorok vezette foglalkozásoknak, amelyek segítségével sikeresebben tudják majd a szülők kicsalogatni fáradhatatlanul lubickoló gyermekeiket a vízből, ugyanakkor egészséget, megóvó funkciót is betölt majd az építmény, hiszen árnyéka biztosítja, hogy akár az egész napot a vízparton tölthessék az itt nyaralók. Új szolgáltatásunk lesz még a vízpárát permetező kapu, gyors felfrissülési lehetőséget kínálva kedves vendégeinknek.

Egész évben színes programokkal igyekszünk a turisták és a helyi lakosság kedvére tenni. A már hagyományosnak számító szezonális rendezvények; a Harley-Davidson motoros találkozó, a strand átevezése, a Nyárbúcsúztató-vendégmarasztaló fesztivál mellett, meglepetés programok is szavatolják a hasznos időtöltést a nagyközönség számára, ezekről részletesebben olvashatnak sok más, hasznos információval együtt az Alsóörsi strand hivatalos weboldalán 2009. áprilisától, www.alsoorsistrand.hu.

Idén is ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk minden közúti járművel érkező vendégünk számára Alsóörs egész területén, és a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület tagjaként, további számos kedvezményt nyújtunk a látogatóinknak.
Mindezt összegezve mondhatom, hogy a 2009-es turistaszezonra bizakodva, optimistán készülünk.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »