Vendéglátóhely.hu

Az első nagy horgászverseny a Balaton körül

Hírszerkesztő , 2008. szeptember 22. 18:55

Először rendezik meg szombaton 19 Balaton körüli helyszínen az I. Nagy-Balatoni Horgászversenyt, amelyre máris több százan jelezték részvételi szándékukat - közölte Kiss György Károly, a Balatoni Halászati Zrt. elnök-cégvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

[MTI] Az őszi balatoni horgászatot népszerűsíteni kívánó nyílt horgászversenyt a Balaton Horgászturisztikai Szövetség, a Bakony-Balaton Horgász Szövetség, a Balatoni Szövetség, valamint a tóparti egyesületek vezetésének bevonásával hirdette meg a Balatoni Halászati Zrt. a Balaton partvonalán és a tó befolyóin.

Nevezni a verseny napján a kijelölt helyszíneken lehet bárkinek, aki rendelkezik érvényes balatoni horgászengedéllyel. (A helyszínekről a halászat honlapján és a tóparti önkormányzatoknál lehet érdeklődni.)

Cégek által felajánlott értékes díjakat az első három legeredményesebb férfiversenyző, továbbá a legeredményesebb női-, ifjúsági-, gyermek- és külföldi horgász nyerhet. A Magyar Turizmus Zrt. serlegét a legnagyobb halat kifogó versenyző viheti el.

Az elhangzottak szerint a versenybizottság 100 forintos adományokat kíván gyűjteni a felnőtt résztvevőktől a "Horgásztam a Balatonon 2008" című, Balatonalmádiban megrendezendő nemzetközi gyermekrajzverseny díjazására.

Kiss György Károly szerint a horgászverseny sikere nagyban függ majd az időjárástól, ami az előrejelzések alapján jónak ígérkezik. A balatoni horgászturizmusért is felelős zrt. a jövőben minden évben szeretné megrendezni a Nagy-Balatoni Horgászversenyt - tette hozzá.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »