Vendéglátóhely.hu

Az Őrség és a Hortobágy bemutatkozott Brüsszelben

Hírszerkesztő , 2008. október 8. 19:35

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. is bemutatkozott kedden Brüsszelben, ahol az Európai Régiók Hete rendezvénysorozat keretében most első alkalommal rendezte meg az Európai Bizottság az Európai Turizmus Napját.

[MTI] Ebből az alkalomból nagyszabású konferenciát szerveztek, amelynek elsődleges célja a turizmus számára elérhető fő uniós források bemutatása, a forrásokat eredményesen felhasználó tagállami projektek ismertetése, valamint a sikeres európai úti célok hálózattá szerveződésének elősegítése, a régiók együttműködésének erősítése, illetve az ezzel kapcsolatos legjobb gyakorlatok bemutatása volt - közölte az MTI-vel Mányai Roland, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságának főosztályvezetője, a magyar küldöttség vezetője.

A konferencián az EU képviselői tájékoztatást adtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Területi Együttműködés, az Európai Szociális Alap, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, valamint a Natura 2000 turisztikai célú felhasználásának lehetőségeiről és már megvalósított sikeres projektekről.

A program második részében bemutatták a brüsszeli bizottság által két éve meghirdetett Kiváló Európai Úti Célok Díjat. Bemutatkoztak az eddig legsikeresebb két ország, Magyarország és Írország ,nyertes pályázatának elkészítői is.

A tavalyi magyar nyertes az Őrség volt, mint Magyarország legjobban fejlődő úti célja. Előadásában Márkus Ferenc, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a díj nagyban hozzájárult a térségben a közös gondolkodás és cselekvés fontosságának megértéséhez, elősegítette a turizmusfejlesztési együttműködést.

A tavalyi nyertes Őrség mellett az idei nyertes Hortobágy - Magyarország legjobb, élő hagyományokat őrző úti célja - is részt vett a brüsszeli programon. Kocsis Attila a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. képviseletében ismertette a "Hortobágy, a pásztorok földje" című győztes pályaművet.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »