Vendéglátóhely.hu

Balatoni Vágta

Hírszerkesztő , 2010. április 23. 0:06

A Balaton régióban az előszezonban is gazdag programkínálat várja az érdeklődőket. Ezt a sokszínű kínálatot hívatott bemutatni az idén második alkalommal megszervezett Balaton7 rendezvénysorozat, amelynek során több mint 100 szálláshely várja kedvezményes üdülési ajánlatokkal a régióba látogató vendégeket, a tartalmas időtöltésről pedig a színes programok gondoskodnak.

A Nemzeti Vágta balatoni előfutama, a Balaton7 egyik nyitórendezvénye, május 8-9-én a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának (RMI) kezdeményezésére kerül megrendezésre Rádpusztán, egy olyan, a magyar történelmi hagyományokat, a lovas kultúrát reprezentáló rendezvényként, amely egyaránt szimbolizálja a Balaton régió egységét, a régiós összefogást és a települések közös tenni akarását.
 
A fentieknek megfelelően az RMI kommunikációja során kiemelten kezeli a Balaton7-et, ezen belül is a Balatoni Vágtát.
 
A programok már május 8-án elkezdődnek, ugyanis aznap „Csacsi-napot tartanak, melynek fő eseményeként 14 órakor a nagy lovak kistestvérei, a csacsik futják a „Csacsi-Galopp”-ot. Természetesen úgy, mint a „nagyoknál”, itt is lesz hivatalos megnyitó, felvonulás, „Csacsi Ki Mit Tud?” és Szamárvásár is.
 
Az igazi megmérettetés, a Balatoni Vágta, vasárnap, május 9-én kerül megrendezésre. A rangos lovas eseményre, eddig 21 település jelentkezett a Balaton régióból: Balatonlelle, Tihany, Alsóörs, Szigliget, Keszthely, Zalakaros, Hévíz, Gyenesdiás, Balatonfenyves, Balatonfüred, Nagyvázsony, Zánka Gyermek Centrum, Badacsonytomaj, Csopak, Balatonfűzfő, Balatongyörök, Balatonboglár, Siófok - Kálmán Imre Kulturális Központ, Tapolca, Kőröshegy, Szólád, Gyugy.
 
A Balaton régió másik régiós előfutamát Festetics futam néven, május 22-23-án rendezik meg Gyenesdiáson.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »