Vendéglátóhely.hu

Bővülő turizmus Hevesben

Hírszerkesztő , 2008. március 4. 16:37

Elsősorban a belföldi vendégeknek köszönhetően 2,7 százalékkal nőtt a Heves megyébe látogatók száma 2007-ben az előző évhez képest - tájékoztatta az MTI-t Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke kedden.

[MTI] A megye szálláshelyein tavaly több mint 311 ezer vendéget regisztráltak, akik 86,6 százaléka belföldi volt.
A belföldi vendégek száma 2,9 százalékkal haladta meg a 2006. évit, a külföldieké 1,1 százalékkal nőtt. Sós Tamás megjegyezte, hogy a megye elsősorban a német és lengyel turisták kedvelt célpontja.
Különösen kedvezőnek nevezte, hogy a vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal 695 ezerre bővült, hiszen a megye turizmusáért felelős szervezetek és önkormányzatok egyik legfőbb törekvése a tartózkodási idő meghosszabbítása.

Ennek érdekében számos fejlesztés történt az elmúlt évben. Sós Tamás ezek közé sorolta a gyöngyösi Orczy kastély felújítását, az egerszalóki gyógy- és welness fürdő átadását, illetve azt a 23 kilométer hosszúságú kerékpárutat, ami Poroszlót és Kiskörét köti össze a Tisza-tó mentén.
Ugyanakkor már megkezdődött az egri Török fürdő rekonstrukciója, szállodává alakítják a szilvásváradi Pallavicini kastélyt, illetve a tervek szerint egy 1,5 milliárd forint értékű rekonstrukció valósul meg az egri várban - mondta Sós Tamás.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »