Vendéglátóhely.hu

Budapesten a Német Utazási Szövetség közgyűlése

Hírszerkesztő , 2008. november 16. 18:05

Egy héten belül immár a harmadik ország legrangosabb szakmai rendezvényének ad otthont Budapest; szombaton fejeződik be a Német Utazási Szövetség (DRV) közgyűlése.

[MTI] A Szlovákiai Utazásszervezők és Utazásközvetítők és a legnagyobb belga szakmai szervezet, a Flamand Utazási Irodák Szövetségének kongresszusa után november 13-15. között a német turisztikai szakma vezetői találkoznak a magyar fővárosban. Az eseményre mintegy 800 német vezető utazási szakember érkezett.

A Magyar Turizmus Zrt. közleménye szerint az esemény nagyban hozzájárulhat a Németországban végzett marketingtevékenység hatékonyabbá tételéhez, hiszen a német döntéshozó szakembereknek lehetőségük nyílik alaposan megismerni Magyarország turisztikai kínálatát.

A Német Utazási Szövetség a Magyar Turizmus Zrt. és az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai szakállamtitkárságának közösen elkészített pályázati anyaga alapján Budapestet választotta 2008. évi közgyűlésének és a 4. Német Utazási Irodák Napja rendezvény helyszínéül.

A pályázatot a kormány meghívásával együtt 2006 márciusában személyesen adta át a turizmusért is felelős miniszter a német félnek, a világ legnagyobb turisztikai vásárán, a berlini ITB-n.

Németország a magyarországi turizmus szempontjából a legjelentősebb küldőpiac. A legfrissebb, 2008. január-szeptemberi statisztikai adatok alapján 464 ezer német vendég több mint 2 millió éjszakát töltött el Magyarország 2008. január-szeptemberi időszakban.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »