Vendéglátóhely.hu

Budapesten tartja 70. világkongresszusát a SKÅL Klub

Hírszerkesztő , 2009. január 15. 12:21

A világ vezető turisztikai szakembereit tömörítő, spanyolországi székhelyű SKÅL International szervezet, kilencven országban ötszáz Skål klubot fog össze, amelyek összesen mintegy húszezer tagot számlálnak.

A Szervezet minden évben megrendezi világkongresszusát, amelynek idén november 1-6. között Budapest ad otthont. Az eseményre a világ minden tájáról 1000-1200 résztvevőt várnak, csak Ausztráliából eddig több mint 200-an jelezték részvételüket. A világkongresszus szervezése a fogadó országok számára kiemelt jelentőséggel bír, mivel az esemény kiváló lehetőséget teremt az adott ország turisztikai kínálatának bemutatására.

A rendezvény előkészítésében és lebonyolításában a Magyar Turizmus Zrt. is részt vesz. Az előkészítés keretében a Szervezet főtitkára, Jim Power január 12-én Magyarországra érkezett, hogy megbeszélést folytasson a hazai turizmus vezetőivel. A munkavacsorán részt vesz Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár, Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Balázs, az MT Zrt. marketingigazgatója és Páldi Y. György, a Skål Magyarország elnöke.

Forrás: www.itthon.hu

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »