Vendéglátóhely.hu

"Célkeresztben" az ezüstgeneráció

Hírszerkesztő , 2008. január 14. 9:28

Az ezüstgenerációról, vagyis az ötven éven felüliekről szól a Magyar Fogyasztó Platform által április másodikán megrendezendő 50+ szakkonferencia.

[MTI] Magyarországon minden ötödik ember az 50 feletti korosztályba tartozik. Nemzetközi példák mutatják, hogy a számukra fejlesztett termékek és létrehozott szolgáltatások köre egyre bővül, hiszen vásárlási szokásaik, életstílusuk markánsan eltér a többi korosztályétól.

Az első alkalommal létrejövő Magyar Fogyasztó 50+ Marketing Konferencia - amelynek a Vista Rendezvényterem ad otthont - célja, hogy felhívja a figyelmet a számában növekvő, jelentős vásárlóerőt képviselő ezüstgenerációra.

A szervezők a szakmai partnereknek előadásokon mutatják be az 50 éven felüliekről készült kutatásokat, de a résztvevők megismerkedhetnek olyan cégek képviselőivel is, akik már "felfedezték" ezt a célcsoportot és nekik kínálnak termékeket, szolgáltatásokat. Szó lesz arról is, hogyan szerepel ez a korosztály a reklámokban, mivel tölti szabadidejét, vagy hogyan kommunikál - áll a Magyar Fogyasztó Platform közleményében.

Ugyancsak az ezüstgenerációt szólítja meg a május 22. és 25. között megrendezendő első, ingyenesen látogatható 50+ Presztízskiállítás, amelyet a Syma Rendezvényközpontban tartanak.

Az otthon, a vitalitás, az egészségmegőrzés, a stílus, a világlátás, utazás és pihenés ugyanúgy szerepel a kiállítás témái között, mint a banki és biztonsági szolgáltatások, az informatikai és szakmai továbbképzés vagy a nyelvtanulás.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »