Vendéglátóhely.hu

Falusi Turizmus Európai Akcióhete

Hírszerkesztő , 2008. március 18. 21:45

Az idén harmadik alkalommal március 29. és április 6. között hirdeti meg a Falusi Turizmus Európai Akcióhetét a Farm és Falusi Turizmus Európai Szövetsége (EuroGites) a falusi turizmus népszerűsítése érdekében - mondta Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

[MTI] Európa-szerte egy időben mutatják be a falusi turizmus szektor kínálatát 25 európai országban.
Az akcióhét eseményei - a nemzeti sajátosságok figyelembevételével - párhuzamosan zajlanak az európai országokban. Az összehangolt eseménysorozat a falusi- és agroturizmus szolgáltatásainak megismeréséhez nyújt lehetőséget az európai vendégek számára, illetve tudatosítani kívánja a falusi turizmus jelentőségét.

Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) elnöke elmondta, hogy Magyarországon a szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. közösen szervezi az egyhetes programsorozatot.

A kampányhoz országszerte csaknem 10 megye 60 helyszínnel csatlakozott. Az egyes megyék saját maguk állították össze a programokat, amelyeken a részvétel több helyszínen is ingyenes vagy jelentős kedvezményekkel vehető igénybe.

A szövetség elnöke ismertette: az akció vendégváró kínálatában egyebek mellett portabemutatás, lovaskocsizás, pincelátogatás, borkóstolás, néprajzi gyűjtemény, bio- és kecskefarm megtekintése, túrák és kulturális programok szerepelnek.

Magyarországon évente mintegy 600 ezer vendégéjszakát töltenek el a falusi turisztikai szálláshelyeken. A regisztrált szállásadók száma 7-7,5 ezer.
A vidéki magánszálláshelyeken és a falusi portákon alapuló falusi turizmus szektor egész Európában több mint 400.000 szálláshelyet kínál 4 millió férőhellyel. A falusi turizmus hatása európai szinten a vidéki gazdaságra 150 millió eurós nagyságrendű.
 

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »