Vendéglátóhely.hu

Fesztiválok utcája a Hortobágyon

Hírszerkesztő , 2010. április 16. 22:32

2010. április 24-én, Hortobágyon, a Fesztiválok Utcájában mutatkoznak be az észak-alföldi régió legjelentősebb fesztiváljai, ízelítőt adva idei programkínálatukból. A Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának (RMI) együttműködésében, regionális összefogás eredményeként megvalósuló esemény kapcsolódik a Szent György-napi Kihajtási Ünnephez és Országos Biovásárhoz. A rendezvény egyben az MT Zrt. „Hétpecsétes Fesztiválkártya” regionális turisztikai nyereményjátékának első állomását is jelenti, amelynek során egész évben igénybe vehető kedvezményes üdülési lehetőségek tucatját ajánlják a szervezők.

Április 24-én, Hortobágyon, a Vásártéren kerül megrendezésre a Szent György-napi Kihajtási Ünnep és Országos Biovásár, amely a Fesztiválok Éve észak-alföldi kampánynyitó rendezvénye. Az eseményhez kapcsolódik a Fesztiválok Utcája akció, ahol az érdeklődők a régió jeles fesztiváljait ismerhetik meg. A Hortobágy 2008-ban elnyerte a „Magyarország legjobb, élő hagyományokat őrző desztinációja” címet az Európai Bizottság – Magyar Turizmus Zrt. által lebonyolított – „Kiváló Európai Desztináció” (EDEN - „European Destinations of Excellence”) projektje keretében.
 
Az utcába beköltözik:
Indul a „Hétpecsétes Fesztiválkártya” akció!
Érdemes lesz ellátogatni a rendezvényre, mivel az esemény az RMI „Hétpecsétes Fesztiválkártya” akciójának első állomása. Mint arról korábban hírt adtunk, az akció keretében áprilistól szeptemberig 7 fesztiválon lehet pecséteket gyűjteni, és már 1-2 pecsét is elegendő ahhoz, hogy a fesztiválkártya tulajdonosa jogosult legyen az akcióhoz csatlakozott régiós szálláshelyek, fürdők által kínált kedvezmények igénybevételére, valamint kedvezményes fesztiválbelépőkre.
 
A rendezvény teljes programja az RMI honlapjáról elérhető: www.eszakalfoldi.hu
 
A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »