Vendéglátóhely.hu

Futóturizmus Magyarországon

Hírszerkesztő , 2007. október 7. 14:28

Élénkül a futóturizmus Magyarországon: csak szeptemberben 21 ezer vendégéjszakát jelentett Budapest számára a 22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton és a 22. Plus Budapest Nemzetközi Maraton, amelyek különböző távjaira 21 ezren neveztek.

[MTI] A hazai indulók 40 százaléka érkezett vidékről, azaz több mint tízezren utaztak a fővárosba a futás kedvéért. A két eseményre 53 országból több mint 2700 külföldi amatőr futó is nevezett.

A futóknak csak tíz százaléka érkezett egyedül, a többiek átlagosan 2,1 kísérővel jöttek. Így szeptemberben több mint 8000 célturistát vonzott a futás - tájékoztatta az MTI-t a rendezvények szervezője, a Budapest Sportiroda (BSI).

Az aktív turizmus, ezen belül a futóturizmus erőteljesen növekszik a világban. A nagy világvárosokban szinte mindenhol rendeznek nemzetközi maratont és félmaratont. Ezek az események ma már a városmarketing részei, bevételt (és megbecsülést, dicsőséget) hoznak az államnak, a régiónak, a városnak és a turizmus szolgáltatóinak.

Budapest előkelő helyen áll e versenyek között. Természetesen egy 10 millió lakosú ország nem versenyezhet Londonnal, New Yorkkal vagy Berlinnel, de a kelet-európai régióban, illetve az újonnan csatlakozott EU tagállamok között piacvezető.

A résztvevők ötöde csak egy éjszakát tölt a fővárosban, de átlagosan 2,6 vendégéjszaka a jellemző. Így közel 21 000 vendégéjszakát jelentett a két esemény Budapest számára. A futók döntően 3 és 4 csillagos szállodákban szállnak meg. Érdekesség az USA-ból indulók magas aránya (7 százalék) és a fejlett futókultúrával rendelkező osztrákok alacsony részvétele.

A költési szokásokat ismerve, utazásra, szállodára, étkezésre és egyéb szolgáltatásokra a BSI számításai szerint több mint 600 millió forintot költöttek a hazánkba érkező futó turisták. Ez személyesen és átlagosan 75 000 Ft-ot jelent.

A direkt bevételek mellett az ország és a főváros neve erőteljes reklámot kapott a világban. A versenykiírások és az eredmények rengeteg honlapon jelen vannak. Ha a Google-ba beírjuk a Budapest Marathon nevet, 46 300 találatot ad ki, a Budapest Half Marathonra pedig 9080 találatot kapunk.

A versenyek hirdetései több mint 3 millió példányban jelentek meg 70 országban. Öt ország futómagazinjának hat újságírója érkezett az eseményekre, több oldalas riportban mutatták be a versenyeket és a várost.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »