Vendéglátóhely.hu

Házon kívül, házon belül hétvége

Hírszerkesztő , 2009. október 7. 11:44

Októberben főszerepben a kortárs művészetek: „Házon kívül, házon belül hétvége” idén első alkalommal 2009. október 17-18-án.

Az október is számos érdekességet tartogat a kultúrakedvelők számára. A Kulturális Turizmus Évének öt altémája közül ebben a hónapban a „friss” kerül a középpontba, vagyis minden, ami kortárs, újdonság, újszerű és fiatalos. A kortárs művészet kedvelőit október 9. és 18. között a Budapesti Őszi Fesztivál várja zenével, filmekkel, tánccal és kiállításokkal. Október azonban az építészet hónapja is, amelyhez kapcsolódva a Magyar Turizmus Zrt. az Építészfórum online építészeti napilappal együttműködésben, különleges akciót hirdet, idén első alkalommal.
 
A „Házon kívül – házon belül” hétvégén az ország legizgalmasabb új, illetve érdekesen felújított épületeit barangolhatjuk be október 17-18-án. Az ingyenes program keretében, az épületeket megálmodó, neves építésztervezők avatják be az érdeklődőket Budapest és számos vidéki helyszín közelmúltban elkészült építészeti csodáiba és rejtelmeibe. Ezen a hétvégén tehát első kézből lehet megtudni igazi kulisszatitkokat, a legkülönbözőbb funkciókat ellátó épületekről. A csatlakozó épületek és építészük listáját, valamint a vezetések időpontját a kultura.itthon.hu és www.epiteszforum.hu oldalon találják meg az érdeklődők. Aki biztosra akar menni, be is jelentkezhet a vezetésre a kultura.itthon.hu honlapon!
 
Érdemes felkerekedni távolabbi helyszínekre is a nem mindennapi lehetőséget kihasználva, hiszen számtalan szálláskedvezmény várja az utazókat országszerte, egészen az év végig, így ezen a hétvégén is. A napraforgós falusi vendéglátóhelyektől a négy csillagos szállodákig számtalan kedvezményes ajánlat található a kultura.itthon.hu honlapon, sok más turisztikai információ mellett. Azoknak pedig, akik építészetileg szeretnék tovább képezni magukat, a www.epiteszforum.hu oldalon is érdemes böngészniük.
 
Az októberi „friss” programokról a Magyar Turizmus Zrt. színes, A5-ös méretű szórólapot is kiadott 22.500 példányban, amelyet budapesti egyetemeken, főiskolákon és vidéki EXIT pontokon terjeszt.
Mindenkit szeretettel várnak az alkotók a „Házon kívül – házon belül” hétvégén, hogy alkotásaikat személyesen mutathassák be az érdeklődőknek!
 
[itthon.hu]

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »