Vendéglátóhely.hu

Idegenforgalmi szakszervezet: alacsonyak a bérek az ágazatban

Hírszerkesztő , 2007. november 7. 13:47

A nemzetgazdasági átlaghoz képest a vendéglátás és turizmus átlagkeresetei az utolsó helyen állnak - mondta Várnai Zsuzsanna, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet (VISZ) elnöke szerdán Budapesten.

[MTI] A VISZ kétnapos kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón az elnök hozzátette: az ágazatban a keresetek a nemzetgazdasági átlag 60-70 százalékát teszik ki.

Niklai Ákos, a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság társelnöke elmondta: a turizmus a GDP-hez mintegy 9 százalékkal járul hozzá, közvetlenül 400 ezer, közvetve 500 ezer munkahelyet biztosít.

Véleményük szerint olyan közgazdasági környezetet kellene teremteni, ahol az élőmunka terhei a jelenleginél alacsonyabbak.

Egy az Európai Bizottság által, a fenntartható turizmusról készített tanulmány szerint ez az élőmunka-igényes ágazat akkor tud fenntartható módon fejlődni, ha bérek megfelelőek - ismertette az elnök.

Várnai Zsuzsanna elmondta, hogy az ágazatban a több műszak miatt nem jók a munkakörülmények. Hozzátette: kezdeményezték ugyan, de nem sikerült elérni, hogy az ágazat felkerüljön a korkedvezményes nyugdíjra jogosultak listájára.

Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikáért felelős szakállamtitkára szavai szerint kiemelkedő jelentőségű az együttműködés az ágazati érdekképviseletekkel, szakszervezetekkel. Hozzátette: nagyon fontos a vendégek elégedettsége, de nagy hangsúlyt kap a foglalkoztatottaké is. Elmondta, tervezik a turizmusban dolgozók megelégedettségének mérését.

A kongresszus egyhangúlag ismét Várnai Zsuzsannát választotta elnöknek.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »