Vendéglátóhely.hu

Jó volt az idei balatoni szezon

Hírszerkesztő , 2008. szeptember 21. 6:00

A turizmusért is felelős önkormányzati miniszter szerint a balatoni turizmusban a tavalyi rendkívül jó évet sikerült az idén kicsit felülmúlni, amiben fontos szerepet játszott az, hogy jelentősen bővült a szolgáltatások köre, valamint az, hogy igen jó a Balaton vízminősége.

[MTI] Gyenesei István egy, a Balatont átszelő szezonzáró médiahajón pénteken elmondta: jelentős átrendeződés történt a vendégforgalomban: míg a 90-es évek elején a balatoni vendégkör 80 százaléka külföldi volt, addig tavaly 44 százalékra szorult vissza az arányuk. Jelentősen változtak küldő országok is: csökkent a német és osztrák turisták túlsúlya, ugyanakkor egyre több dán, holland, orosz és cseh vendég érkezik a Balatonhoz.

A miniszter szerint némileg csökkent a szezonalitás a tó környékén, annak köszönhetően, hogy az elmúlt másfél évtizedben a többcsillagos, termál és wellness-turizmusra épülő balatoni szállodák száma 7-ről 26-ra emelkedett. Megjegyezte, hogy még bőven van mit tenni a szolgáltatások színvonalának és az attrakciók számának emelésében.

Ezt szolgálja, hogy tó körüli három régió a fejlesztési forrásaiból 4,6 milliárd forintot kíván fordítani a Balaton turisztikai vonzerejének növelésére, amelynek felhasználásáról a napokban döntöttek, és további 20 milliárd forint áll rendelkezésre hasonló célra a 2009-2013-a évekre.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »