Vendéglátóhely.hu

Kisszelmenc és Nagyszelmenc három évvel a határnyitás után

Hírszerkesztő , 2008. november 29. 14:54

Három évvel a határnyitás után túlnyomórészt egyirányúvá és kereskedelmi jellegűvé vált az utasforgalom a kettévágott faluként elhíresült kárpátaljai Kisszelmenc és a Szlovákiához tartozó Nagyszelmenc között, a schengeni vízumrendszer bevezetése óta Ukrajnából kevesen jutnak át a túloldalra.

[MTI] A Kisszelmencre Ungvár felől érkező látogató meglepetten tapasztalja, hogy Szlovákia nem a határsorompó után kezdődik, hanem már az ukrajnai faluban. Legalábbis erre lehet következtetni a határhoz vezető utca két oldalát ellepő üzletek szlovák nyelvű felirataiból, sőt abból, hogy a boltok eladói - noha a többségük helyi magyar - jól beszélnek szlovákul - írta a két Szelmencről készített helyszíni riportjában a munkácsi Sztarij Zamok című heti újság csütörtökön megjelent száma.

A lap riporterét az is váratlanul érte, hogy a koradélutáni órákig a két falurészt elválasztó határ szlovák oldalán kígyózik a hosszú sor, majd a nap végén ugyanez megismétlődik az ukrán oldalon, amikor a Kisszelmencen vagy a közeli Ungváron megejtett bevásárlásból hazaindulnak a szlovák állampolgárok. A statisztikai adatok szerint az idén 377 ezren lépték át a két Szelmenc közötti határt, de az utasforgalomban az ukrán állampolgárok aránya alig érte el az egy-két százalékot, a schengeni határőrizeti rendszer bevezetése óta ugyanis az Ukrajnában élőknek egyre nehezebb vízumhoz jutniuk, miközben a szlovákok szabadon járhatnak át a határon - olvasható az írásban.

A Nagyszelmencre is átlátogató újságíró ironikusan jegyezte meg, hogy az ukrán útlevél valószínűleg ritkaságszámba megy a két falu közötti átkelőhelyen, különben a szlovák határőrök miért vizsgálták volna olyan tüzetesen az útiokmányát mindkét irányban.

A munkácsi lap által megszólaltatott Tóth Lajos nagyszelmenci polgármester elmondta, hogy a határnyitás óta a falubeliek sokkal könnyebben látogathatják meg a község kárpátaljai felében élő rokonaikat. Ugyanakkor a gyalogosforgalom előtt megnyitott átkelőhely mostanra nagyrészt kommercializálódott, mivel a környező falvakból és a távolabbi településekről sokan mennek át Ukrajnába, hogy a szlovákiai áraknál jóval olcsóbb élelmiszereket, háztartás-vegyipari cikkeket és egyéb árukat vásároljanak - emlékeztetett a cikk, amely szerint a bevásárlóturizmusból Nagyszelmencnek is szép bevétele származik, hiszen az ukrán oldalra látogatók parkolási díjat fizetnek a hátrahagyott autóikért.

De nem panaszkodhatnak az ukrajnai Kisszelmenc lakói sem - olvasható az írásban -, mivel jól jövedelmez a határnyitás óta a faluban megnyílt 30 üzlet.
Igaz, a szelmenci rokonok mind ritkábban látogatják egymást, a szlovák oldalon élőket a határállomás előtt kígyózó hosszú sorok, míg az ukrajnai falurész lakóit a schengeni szigor tartja vissza - írta a munkácsi lap.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »