Vendéglátóhely.hu

Kovács Miklós: erősödő beutazó forgalom az idén

Hírszerkesztő , 2008. február 8. 13:17

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) várakozásai szerint az idén erősödik a beutazó turista forgalom, a vendégéjszakák száma kis mértékben emelkedik, csökken a szezonalitás és tovább nő a belföldi turizmus - mondta Kovács Miklós, az ÖTM turisztikai szakállamtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

[MTI] A szakállamtitkár elmondta, hogy a Turisztikai Világszervezet előrejelzése szerint az idén enyhén, 3-4 százalékkal bővül a világ turizmusából származó bevétel és a forgalom, és ehhez hasonlóan nő Európában is.

Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke kijelentette, hogy elmúlt a 2006. őszi belpolitikai események hatása. 2007 szeptembere óta végig pozitívan alakultak a számok.
Ugyanakkor a vendégek száma erőteljesebben emelkedett, mint a vendégéjszakáké. Ez az átlagos tartózkodási idő csökkenését mutatja - tette hozzá az elnök.
Az elnök szerint Közép-Európa jelentősen felértékelődött, a külföldi turisták érdeklődését azonban csak folyamatos kommunikációval lehet fenntartani.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken összesen 7 millió 370 ezer vendéget fogadtak, akik mintegy 19,9 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon. Az ÖTM szerint ez a vendégéjszaka-szám minden idők legjobb összforgalmi eredménye: mintegy 207 ezer vendégéjszakával meghaladta az ebből a szempontból az évtized második legjobb eredményét nyújtó 2006. év számait.

Kovács Miklós kiemelte, hogy a forgalombővülés szempontjából az elmúlt év rendkívül sikeres hónapja volt a november és a december. Decemberben az előző évinél 14 százalékkal több külföldi vendég, 8 százalékkal több éjszakát töltött a magyar szálláshelyeken. Hozzátette: ehhez azonban figyelembe kell venni az egy évvel korábbi alacsony bázist, valamint a Budapest Winter Invasion kampány kedvező hatását.

Újságírói kérdésre válaszolva a szakállamtitkár elmondta, hogy a turizmustörvény márciusban kerülhet a kormány elé és ezt követően tárgyalhatja a parlament.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »