Vendéglátóhely.hu

Kritizálják a balatoni közlekedés fejlesztését

Hírszerkesztő , 2008. október 4. 11:46

Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek több balatoni fejlesztéssel kapcsolatos álláspontját is nemtetszés és értetlenkedés fogadta Siófokon, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki rendkívüli ülésén és fórumán.

[MTI] Suchman Tamás a BFT elnöke annak apropóján, hogy a növekvő balatoni turistaforgalom még élesebben vet fel évek-évtizedek óta megoldatlan közlekedési kérdéseket az üdülőrégióban, négy fő témában kért információt, illetve állásfoglalást a közlekedési tárca vezetőjétől.

A jelenlegi menetrend és infrastruktúra a balatoniak szerint nem alkalmas a tó körüli utazásra, ezért felvetődött a Balatoni Regionális Vasút Társaság megalapításának a lehetősége, amit Szabó Pál elvetett.

Kifejtette, szakmai és jogszabályi aggályok is felmerültek az ötlettel kapcsolatban, hiszen a balatoni vasútvonal egy része páneurópai közlekedési folyosó része, és a tervezett régiós vasút nagyságrendje meghaladja a vasúttörvényben megengedett méreteket mind hosszúságban, mind az érintett megyék számában.

A miniszter érvei között szerepelt, hogy a jelenlegi vasútközlekedés megfelel a nagyrészt időszakosan jelentkező, és partonként eltérő utazási igényeknek.

A térség második nagy kérdése volt a miniszterhez, miként tud a szaktárca segíteni a növekvő forgalom miatt olykor szinte lehetetlen közlekedés problémáján. Szabó Pál egy újabb körforgalmi csomópont megépítéséről számolt be a 65-ös főút és az M7-es autópálya találkozásánál, amelyre már a szükséges forrást is átcsoportosították.

A harmadik felvetett téma a Fonyód-Badacsony között beindítandó második kompjárat volt, amellyel kapcsolatban a miniszter azt közölte, hogy annak 5 milliárd forintos bekerülési költsége nem vállalható, nincs is rá forrás, csekély a járat tehermentesítő hatása a közlekedésre nézve.

A negyedik, a bicikliturizmussal kapcsolatos témakörben Szabó Pál jó hírrel szolgált, miszerint a balatoni bringakörúthoz szorgalmazott, MÁV állomásokon kialakítandó pihenőhelyek ügyét felkarolták.

Tárgyalásokat folytatnak egy céggel, amelyik vállalná az első körben kijelölt tíz balatoni vasútállomás átalakítását, egyebek közt zuhanyzóval, internet hozzáférési lehetőséggel ellátását, ami a becslések szerint összesen 100 millió forintos forrást igényel.

Suchman Tamás a regionális vasúttársasággal kapcsolatban közölte, nem tudja elfogadni a tárca állásfoglalását, amely ráadásul ellentmond a MÁV vezetésének eddig hangoztatott álláspontjával.

A komp-ügyről szólva kijelentette, hogy nem készítették fel jól a minisztert, tévesek az alapinformációi minden tekintettben. Nem pénzt, hanem szakmai támogatást kért ehhez a programhoz a régió, hiszen az új kompokat a hajózási társaság venné meg, a kikötők átalakításához pedig a két érintett régió fejlesztési forrásaiból szeretnének támogatást elnyerni - mondta.

Hozzátette, a szakértői elemzések szerint egy vegyes használatú -utasokat és járműveket szállító - második kompjárat gazdaságosan üzemeltethető.

Az üdülőrégió közlekedési gondjain csak töredékében segít a tervezett csomópont - derült ki a hozzászólásokból. Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta, hogy a belvárosi építkezések miatt több autóút-sávot is le fognak zárni. Közölte, nem vállal felelősséget azokért az állapotokért, ami annak köszönhető, hogy elkerülő út építése nélkül zúdítják az üdülővárosra az autópálya forgalmát úgy, hogy a szakvezetés nem járult hozzá az M7-es Siófok körüli díjmentesítéséhez sem.

Gurabi Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője kifogásolta, hogy a MÁV egy céggel tárgyal a biciklis pihenőhelyek kialakítására, ami "magánbizniszt" sejtet, holott szívesen szerepet vállalnának ebben a programban az önkormányzatok és civil szervezetek is.

Többen kifogásolták, hogy megoldatlan a meglévő bicikliutak karbantartása, fejlesztése, pedig a kerékpáros turizmus az egyik legdinamikusabban fejlődő területe a balatoni idegenforgalomnak.

Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke "barátkozásra" szólította fel a minisztert, mondván, hogy ridegség jellemzi a tárca turizmussal való kapcsolatát.

Szabó Pál ígéretet tett arra, hogy írásos tájékoztatást ad arról, milyen támogatási lehetőségeket lehet igénybe venni a kerékpár-ügyekkel kapcsolatban, és megvizsgálja az M7-es Siófok-kerülő szakaszán a díjmentesítés lehetőségét. A miniszter nem utasította el a BFT elnökének kérését, hogy tartsanak zárt szakmai egyeztetést a felmerült problémákról.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »