Vendéglátóhely.hu

Magyarország az ulmi Duna Fesztiválon

Hírszerkesztő , 2010. szeptember 3. 9:16

„Mama Duna“ - így hangzik az ulmi Nemzetközi Duna Fesztivál mottója 2010-ben. Az 1988 óta kétévente megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy a Duna-régiót mint az európai sokszínűség bölcsőjét, a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés szimbólumaként mutassa be.

Az augusztus 28. és szeptember 5. között zajló rendezvény nagy érdeklődésnek örvend, eddig minden alkalommal több mint 200.000 látogatóval büszkélkedhetett. A különböző kulturális és zenei programok, előadások, néptáncbemutatók mellett három kiállítást is megtekinthetnek a látogatók, melyek közül kettő hazánk gyöngyszemeit mutatja be. Az egyiken Magyarország kulturális örökségeit Georg Gerster légi felvételein csodálhatják meg a látogatók, a másik kiállítás témája pedig Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa. A Magyar Turizmus Zrt. német képviselete idén negyedik alkalommal, dekorációval, kiadványokkal, két információs ponton - a Fromm Reisen és Molnár László kürtőskalács-mester standján - vesz részt a nagysikerű nemzetközi fesztiválon. A rendezvényen a Duna egyik partján magyar termelők, kézművesek, gasztronómiai attrakciók és az ulmi magyarok standjai, termékei várják az érdeklődőket tovább emelve a fesztivál hangulatát és Magyarország hírnevét.

[itthon.hu]

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »