Vendéglátóhely.hu

Nagy reményekkel kecsegtet az indiai utazási piac

Hírszerkesztő , 2010. október 26. 11:23

Október 20-22. között került megrendezésre Szingapúrban a berlini Internationale Tourismus Börse (ITB) ázsiai párja az ITB Asia, amelyen hazánk a V4 országokkal együtt vett részt. A közel 40 irodával – melyek 90%-a Indiából érkezett – folytatott megbeszélések rendkívül reménykeltők voltak.

Az indiai utazásszervező irodák többsége már kínál hazánkba irányuló utazásokat és a hagyományos turista utak mellett szinte valamennyi partner élénk érdeklődést mutatott Magyarország hivatásturisztikai (MICE) lehetőségei iránt is. Az MT Zrt. előkészítő munkájának eredményességét jelzi, hogy több olyan iroda is megjelent a kiállításon, amely a tavalyi ITB Asia alkalmával már járt a magyar standon és azóta az MT Zrt. pekingi irodája által biztosított anyagok és információk alapján vette fel szolgáltatási palettájára hazánk turisztikai kínálatát.

Az indiai piacon való megjelenés felé tett első lépéseket követően a Magyar Turizmus Zrt. várhatóan jövőre már egy kidolgozott marketingterv alapján, a magyar és indiai szakma bevonásával folytatja munkáját e hatalmas és igen ígéretes piacon. Ennek megalapozásához elengedhetetlen egy szakmai adatbázis kialakítása, amelyhez nagyban hozzájárult az MT Zrt. részvétele a tavalyi és az idei kiállításokon, hiszen az ott megismert jelentős számú potenciális partner lefedi India valamennyi fontos területét és városát.

A kiállításon folytatott tárgyalások és beszélgetések arra is jó lehetőséget biztosítottak, hogy további betekintést nyerhessünk az indiai piac sajátosságaiba, ami nagyban hozzájárulhat hazánk indiai marketingstratégiájának kialakításához. Szembetűnő volt például a számtalan hasonlóság a kínai piaccal, ami jelentősen megkönnyítheti a kezdeti lépéseket nem csak az MT Zrt., de az indiai piacra lépést fontolgató magyar szakma képviselői számára is.

A kiállításon szerzett szakmai partneri elérhetőségeket, az adatok rendszerezése után az MT Zrt. a szakma számára is elérhetővé teszi, legkésőbb november 2-ig.

[itthon.hu]

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »