Vendéglátóhely.hu

A nyugat-dunántúli RIB 160 millió forintos pályázati kerettel gazdálkodik

Hírszerkesztő , 2008. február 1. 0:40

A Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) 160 millió forintos pályázati kerettel gazdálkodik az idén - közölte Walter Dezső, a bizottság elnöke a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatóján Sopronban.

Tájékoztatása szerint a bizottság várhatóan február elején a rendezvények, továbbá a marketingtevékenység támogatására hirdet pályázatot, a nyár elején pedig a turisztikai termékfejlesztésre.
Budapest után a nyugat-dunántúli RIB rendelkezik ez évben a legmagasabb pályázati forrással - hangoztatta.

Az elnök rámutatott: a nyugat-dunántúli régió a kereskedelmi és a magán szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák szerint a második legmagasabb piaci részesedéssel rendelkezik a magyarországi régiók között, míg a turisztikai régiók vonatkozásában a harmadik helyen áll.
Walter Dezső az elmúlt év tapasztalatai közül kiemelte: a turisták a vendégéjszakák 19 százalékát a nyugat-dunántúli régióban töltötték. Az elmúlt időszakban mind a régióba érkező hazai vendégek száma, mind az ott eltöltött vendégéjszakák száma emelkedett, viszont az átlagos tartózkodási idő némileg csökkent. A tavalyi év nagyobb változást nem hozott a régió turizmusában, kedvező viszont, hogy a Németországból érkező vendégek számának csökkenése megállt és egyre több vendég érkezik Csehországból.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »