Vendéglátóhely.hu

Ökoturisztikai fejlesztések a Dráva mentén

Hírszerkesztő , 2008. március 18. 21:47

Több mint egymilliárd forint értékű ökoturisztikai fejlesztés valósult meg a Dráva mentén az elmúlt két évben; a közel 200 kilométer hosszan, füzérszerűen egymásra épülő, a természet értékeit bemutató létesítményekkel a Drávát és környezetét szeretnék bekapcsolni a turizmusba - hangzott el kedden a Somogy megyei Drávaszentesen a projektet záró konferencián.

[MTI] Nórántné Hajós Klára projektvezető a két megye - Baranya és Somogy - összefogásával a Duna-Dráva Nemzeti Park területén megvalósult beruházásokról szólva kiemelte: az európai uniós csatlakozás óta ez az egyik legnagyobb földrajzi területre kiterjedő ökoturisztikai fejlesztési program, amelyhez a térségben élők hathatós együttműködésére is szükség volt.

Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke különösen figyelemre méltónak nevezte, hogy az ország egyik legszegényebb térségében sikerült egy ilyen nagyszabású projektet megvalósítani. Arra biztatta a résztvevőket, hogy folytassák a programot, amelyhez tudomása szerint egy újabb pályázat ad lehetőséget.

A most zárult ökoturisztikai fejlesztések a két megyében öt kistérséget, összesen 150 települést érintenek. A program során 41 beruházás keretében pihenőhelyek, túraállomások, esőbeállók, madárlesek, turisztikai központok, a népi hagyományokat őrző tájházak várják a pihenni, kirándulni vágyó turistákat.

A kivitelezési munkákat a lehetőség szerint helyi vállalkozók végezték, helyi munkaerő bevonásával.
A Dráva-projekt keretében elkészült egy arculati kézikönyv, amelynek a környék védett madara, a feketególya magyar, angol, német és horvát nyelven, honlap CD és kiadvány készült, továbbá térkép az öt kistérségben nyújtott szolgáltatásokról, túraútvonalakról, látnivalókról.
A Dráva-projekt elismertségét és sikerét jelzi, hogy ez év februárjában a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság a Dél-Dunántúl turizmusáért 2007 díjjal tüntette ki a programot.
 

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »