Vendéglátóhely.hu

Országos szakmai konferenciát szerveznek a turizmusról

Hírszerkesztő , 2008. szeptember 5. 16:52

Minisztériumok, valamint turisztikai szervezetek vezetőinek meghívásával országos szakmai konferenciát rendez a nyári szezon idegenforgalmi adatainak pontos megismerése után Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke annak eldöntésére, milyen fejlesztési irányt jelöljenek ki a turizmus számára országosan, illetve az ágazat bevételének egyharmadát adó Balatonnál.

[MTI] Suchman Tamás az MTI-nek kifejtette, a várhatóan szeptember végén, október elején sorra kerülő konferenciára hívják többek között Veres János pénzügyminisztert, hogy kiderüljön: a turisztikai ágazat milyen elszámolásokra, adózási rendre számíthat a jövőben.

Bajnai Gordon gazdasági minisztertől a fejlesztési irány meghatározását várják, míg a turizmusért is felelős Gyenesei István önkormányzati minisztertől az ágazat aktuális feladatainak, problémáinak feltárását kérik a szervezők.

A tervek szerint a rendezvény előadói között lesz Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár, valamint a Magyar Turizmus Zrt. vezetői is.

A BFT elnöke hangsúlyozta, le kell vonni az országos turisztikai adatok, és a balatoni nyár tanulságait, meghatározva az ágazat fellendülését szolgáló lépéseket, intézkedéseket. Az idegenforgalomban ugyanis a Balaton kivételével mindenütt kisebb visszaesés volt tapasztalható, a külföldi vendégek számának csökkenése pedig már aggasztónak mondható, és veszélyezteti az ágazat eredményességét - tette hozzá.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »