Vendéglátóhely.hu

Az ÖTM szerint sikeres volt az idei nyári idegenforgalmi főszezon

Hírszerkesztő , 2007. november 6. 15:05

Összességében sikeresnek nevezte a 2007. évi nyári idegenforgalmi főszezont Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának keddi ülésén.

[MTI] A szakállamtitkár kiemelte: a kereskedelmi vendégéjszakák az év első nyolc hónapjában 0,6 százalékkal haladták meg a bázis időszakot, ami a külföldiek 1,8 százalékos visszaesése, és a belföldiek 3 százalékos növekedésének eredőjeként alakult ki.

Hozzátette, hogy a viszonylag gyengébb forgalmú június és július hónapokat az augusztus kiemelkedő, a múlt évit 4,3 százalékkal meghaladó vendégéjszaka forgalma javította.

Kovács Miklós kiemelte, hogy az idei nyári főszezon szállásdíjbevétele 34 milliárd forintot tett ki, ami 14 százalékkal szárnyalta túl a 2006. évit, és még reálértéken is 7 százalékkal nőtt.

Ugyanakkor a szakállamtitkár felhívta a figyelmet a külföldi vendégéjszakák visszaesésének folytatódó tendenciájára. Különösen aggasztónak nevezte a tradicionálisan legtöbb turistát küldő országokból érkezők vendégéjszakáinak visszaesését. Így például a Németországból érkezők 10 százalékkal, az Ausztriából 3 százalékkal, a Skandináv országokból 2 százalékkal, míg az Egyesült Királyságból 20 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek Magyarországon.

Almássy Kornél (Fidesz) képviselő hiányolta a beszámolóból, hogy a konkurens térségbeli országokhoz képest mit mutatnak a főszezon számai.

Becsó Zsolt (Fidesz) arra volt kíváncsi, hogy a szaktárca vizsgálta-e: mi volt az oka annak, hogy jelentősen csökkent a német turisták száma.

A szakállamtitkár elmondta: a drasztikus csökkenésének oka, hogy egyrészt változtak a németek utazási szokásai, a korábbi 1-2 hetes tartózkodás helyett inkább 2-3 napot töltenek Magyarországon, másrészt az elmúlt évtizedekben a tradicionálisan Magyarországot választó réteg mára elöregedett, harmadrészt a német életszínvonal csökkenése is hatással lehet arra, hogy kevesebb pénzt áldozhatnak külföldi utazásra.

Kovács Miklós utalt arra, hogy az idei nyári főszezonban egy turista átlagosan 2,8 napot töltött Magyarországon, ebből a külföldiek 3 nappal, míg a belföldi utazók 2,6 nappal vették ki részüket. Tendencia, hogy rövidülnek az itt tartózkodások, ám ugyanazok a turisták inkább többször utaznak.

Róna Iván, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója elmondta: a turisztikailag új, aktívabban élő korosztályt, a korábbiaknál aggresszívebb marketinggel kell "megtámadni". Az is probléma, hogy ma már a külföldre utazók 80 százaléka egyénileg utazik, nem szervezetten, így sokkal költségesebb az elérésük a reklámokkal.

Kiemelte, hogy az MT idei költségvetése 4,6 milliárd forint, amiből marketingre 3,2 milliárdot fordíthatnak. Ezen belül külföldi marketingre 2,2 milliárdot, míg belföldire1 milliárdot költhetnek. Ugyanakkor a társaság az idén, pótlólag további 500 millió forintot kapott, amelyet a magyar turisztikai vonzerő fejlesztésére fordíthatnak.

A vezérigazgató közölte: jövőre az MT büdzséje 5 milliárd forintra emelkedik, és amennyiben azt sikerül hatékonyan felhasználni, akkor az év utolsó negyedében ismét felhasználható egy 500 millió forintos keret.

Róna Iván szólt még arról is, hogy az üdülési csekk értékesítés az idén várhatóan eléri a 30 milliárd forintot, ami 5 milliárddal haladja meg a múlt évit.

Kovács Miklós a Regionális Operatív Programok (ROP) turisztikát érintő pályázatairól elmondta: október 4-én hirdettek meg egy 57 milliárd forint keretösszegű turisztikai termék fejlesztési, és egy 65 milliárdos kiemelt attrakciófejlesztési pályázatot, melyen várhatóan 260 projektet támogathatnak.

November 7-én indul a turisztikai fogadóképesség javítását célzó, 28 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelyen mintegy 130 projekt támogatását tervezik.

A szakállamtitkár elmondta még, hogy 2008 elején hirdetnek meg egy 4,3 milliárd forint keretösszegű, pályázatot, működési háttér fejlesztésére, amelyen mintegy 50 projekt nyerhet el támogatást.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »