Vendéglátóhely.hu

Reneszánsz város épülhet Bikalon - Új Dunántúli Napló

Hírszerkesztő , 2007. november 7. 9:24

Reneszánsz város épülhet a baranyai Bikalon: a mintegy 2,5 milliárd forintból kialakítandó középkori élménybirtok 2010-ben nyitja meg kapuit a turisták előtt - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.

[MTI] A beruházó Kollár László elmondta, hogy a 7,5 hektáron elterülő létesítmény-együttes korhű környezetben fogadja vendégeit. Ennek érdekében a középkorihoz hasonló házakat, színházat, madárröptető stadiont, lovagi tornapályát, korhű kaszinót, templomot és egyebek mellett jósdát építenének.

Hozzátette: az érdeklődők a nagy attrakciók megtekintésén túl megismerkedhetnek olyan, régi mesterségek képviselőinek mindennapjaival, mint a molnár, a kosárfonó, a fazekas, a kovács, vagy a kőfaragó.

A már jogerős építési engedéllyel bíró beruházó ötven százalékos pályázati támogatást vár a Dél-Dunántúl és az ország idegenforgalmi koncepciójához igazodó, a hagyományőrzést és a háromgenerációs szórakoztatást célzó fejlesztéshez. A költségek fennmaradó részét saját erőből, valamint hitelből fedezné - olvasható a baranyai napilapban.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »