Vendéglátóhely.hu

Sikeres volt a TTR Bukarest 2009

Hírszerkesztő , 2009. március 28. 18:53

Mint arról korábban hírt adtunk, a Magyar Turizmus Zrt. március 19-22. között a bukaresti TTR nemzetközi turisztikai vásáron képviselte hazánk turisztikai kínálatát. A kiállításon részt vett Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója is, aki a vásár megnyitója után a nemzeti standon köszönthette Elena Udrea román turisztikai miniszter asszonyt, és találkozott a magyar társkiállítókkal.

A válság ellenére nagy volt az érdeklődés a vásáron és a magyar standon a szakma és a nagyközönség részéről egyaránt. A Szegedi Tourinform iroda szervezésében 15 fős szakmai csoport külön tanulmányút keretében látogatta meg a rendezvényt és a magyar standot.

A vásár alatt számos eredményes tárgyalást folytattak a magyar szolgáltatók. A kiállítók visszajelzése, véleménye a vásárt követően az volt, hogy rendkívül nagy lehetőségeket rejt még magában a román piac és ezek kiaknázása érdekében a jövőben is szívesen vesznek részt hasonló vásárokon.

A román turisztikai szakma képviselői a vásáron személyesen is megköszönték Dr. Bíró Gáspárnak a sokéves közös munkát. A romániai külképviseletet január 1-jétől Soós Júlia irányítja, aki szintén több mint 10 éve dolgozik a kolozsvári képviseleten.

Románia Magyarország igen dinamikusan fejlődő küldőpiaca: az előzetes statisztikai adatok alapján tavaly 21,3%-kal több, összesen 243.376 vendég érkezett Magyarországra, akik 427.505 vendégéjszakát (+21,2%) töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken az előző évhez képest.

[itthon.hu]

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »