Vendéglátóhely.hu

Tavaly 30 milliárd forintért vásároltak üdülési csekket

Hírszerkesztő , 2008. január 23. 12:17

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA), mint a kedvezményes üdülési csekk kibocsátója és forgalmazója 2007-ben mintegy 30 milliárd forint értékben, 1,7 millió személy pihenéséhez, üdüléséhez, kikapcsolódásához járult hozzá - mondta Karácsony Mihály, az alapítvány elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Üdülési Csekk[MTI] 2006-hoz képest csaknem 30 százalékkal nőtt az értékesített üdülési csekkek értéke. Tavalyelőtt mintegy 23,55 milliárd forint értékben vásároltak,a csekktulajdonosok száma 825 ezer fő volt.

Az MNÜA közlése szerint az előző évekhez viszonyított több mint 100 százalékos növekedést az tette lehetővé, hogy a jogszabályok adó- és járulék-kedvezménnyel ösztönzik a munkáltatókat arra, hogy jelenlegi és volt munkavállalóik és hozzátartozóik számára üdülési csekket vásároljanak.

Az elnök elmondta: az üdülési csekkel igénybe vehető szolgáltatások köre már eléri a 27 féle szolgáltatást csaknem több mint 8.000 belföldi szolgáltatónál. Hozzátette: a hagyományos turisztikai szolgáltatások szinte 100 százalékos lefedettsége mellett az idei évben főként a kulturális és szabadidősport szolgáltatók bekapcsolásával kívánják bővíteni a felhasználási lehetőségeket.

Az alapítvány február elsejétől figyelemfelhívó kampányt indít, amelynek keretében országszerte 1.000 darab óriásplakát segítségével tájékoztatnak arról, hogy az üdülési csekket a munkavállalókon túl, közeli hozzátartozóik is igénybe vehetik.

Az MNÜA tervei szerint marketing eszközökkel támogatja azokat a szolgáltatókat, akik az üdülési csekkel fizető ügyfeleknek valamilyen kedvezményt, plusz szolgáltatást adnak. Karácsony Mihály elmondta, hogy a mintegy 8.000 elfogadóhely közül 710 kínál valamilyen plusz szolgáltatást.

Az idei évi pályázatokról szólva Karácsony Mihály elmondta: támogatják azokat a nyugdíjasokat, akik elmúltak 62 évesek és az átlagnál, 75.010 forintnál kisebb a nyugdíjuk. Támogatásban részesülnek továbbá a több gyermeket nevelő, 100 ezer forint alatti jövedelműek, a fogyatékossággal élők és azok a szakiskolai tanulók, akik saját erejükből nem tudják megoldani üdülésüket.

Az alapítvány számításai szerint az idén - a tavalyit kis mértékben meghaladóan - mintegy 60 ezer rászorult részesülhet a pályázatokon keresztül mintegy 2,7 milliárd forint összegű támogatásban.
A pályázatokat február elsejétől fogadják be.

Karácsony Mihály elmondta: a pályázatokról egyebek mellett az önkormányzatok ügyfélszolgálati irodáiban, a Tourinform irodákban lehet érdeklődni, illetve az alapítvány honlapján.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »