Vendéglátóhely.hu

Több szállodát a Balatonhoz!

Hírszerkesztő , 2007. november 27. 14:31

A Balaton régióban a jobb kategóriájú szállodák építését kell szorgalmazni a jövőben, és az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítani a szomszédos országok, különösen Románia, Cseh és Oroszország piacaira - mondta Rosta Sándor a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) elnöke a szervezet siófoki ülésén, kedden.

[MTI] Az idei turisztikai szezont értékelő ülésen elhangzott: a kiemelt üdülőövezet szállodáinak kapacitáskihasználtsága januártól szeptemberig átlagosan 50 százalékos volt, ami 10 százalékkal felülmúlta az egy ével ezelőtti hasonló időszak adatait. A régióban nőtt a négycsillagos szállodák száma, amelyeknek jelentős szerepük van ebben az eredményben. A korábbiaknál kevesebb német, osztrák, holland és dán vendég érkezett idén a Balatonhoz, ugyanakkor számottevően nőtt a román, szlovák, ukrán, cseh és belga vendégek száma.

Az ülésen résztvevő turisztikai szakemberek között több is hangsúlyozta, hogy a román piacra nemcsak a romániai magyarok, hanem a Balaton iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató románok miatt is oda kell figyelni a jövőben, egyebek közt román nyelvű honlapok készítésével.

Bene József, a Fenyves Tours Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a magán szálláshelyek értékesítésénél eladhatatlanná váltak a rossz minőségű, lepusztult házak, szobák, viszont stabil a kereslet a minőségi szolgáltatások iránt. A cégvezető kezdeményezte, hogy a BRIB keressen megoldást arra, hogy miként lehetne legális, adózott és regisztrált mederbe terelni azt a vendégforgalmat, amit a mintegy 10 ezer német ingatlantulajdonos bonyolít a Balatonnál.

Rosta Sándor kifejtette: a balatoni statisztikák nem tartalmazzák a nyaralók és hétvégi házak forgalmát, ami miatt időszerűvé vált egy reprezentatív felmérés az üdülőövezet tényleges vendégforgalmáról, hiszen ez pontos iránymutató a befektetők számára is.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »