Vendéglátóhely.hu

Torkos Csütörtök 2009-ben is

Hírszerkesztő , 2009. január 12. 9:34

A Torkos Csütörtök akciót a Magyar Turizmus Zrt. 2006-ban indította el a Bor és Gasztronómia évében, a Nagy Ízutazás eseménysorozat részeként. Az akció sikerét jelzi, hogy tavaly csaknem 1100 étterem csatlakozott országszerte a kezdeményezéshez (az első évi 500-hoz képest) és mintegy 180.000 vendég „torkoskodott”. Az immár hagyománnyá vált eseményt a Társaság 2009-ben, a Kulturális Turizmus Évében ismét, negyedszer is megrendezi, a programhoz csatlakozó vendéglátóhelyek és a szakmai szövetségek együttműködésével.

2009-ben – a néphagyományon alapuló, a Hamvazószerdát követő napon zajló – Torkos Csütörtök február 26-ára esik. Az esemény jól illeszkedik a Kulturális Turizmus Évéhez, hiszen a kampányév öt fő termékcsoportjának egyike a bor és gasztronómia.

A vendéglátóhelyekhez korábban eljuttatott felhívás alapján, a Magyar Turizmus Zrt. által létrehozott www.menjunkenni.hu honlapon keresztül egészen február 6-án 12:00-ig jelentkezhetnek azok a vendéglátóhelyek, amelyek csatlakozni kívánnak a negyedik Torkos Csütörtök akcióhoz. A nyomtatott sajtóban való megjelenést azonban a Társaság csak azok számára tudja biztosítani, akik január 19-én 12:00-ig regisztrálnak, a továbbiakban csatlakozó vendéglátóhelyeket pedig online kommunikációs eszközein keresztül népszerűsíti a Zrt.

Az akcióhoz mindazon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhatnak, akik vállalják, hogy február 26-án egész nap ’a la carte’ kínálatukból 50%-os kedvezményt biztosítanak. Idén külön erre az alkalomra készített úgynevezett „Torkos Csütörtök”, azaz szűkített menüsorral az akcióban részt venni NEM lehet. A csatlakozás feltétele továbbá az étel- és italfogyasztásból együttesen adott 50%-os kedvezmény. A csatlakozott vendéglátóhelyeket az érdeklődők a www.menjunkenni.hu honlapon is megtalálhatják majd.

A Torkos Csütörtök sikerét idén ismét segíti a METRO áruházlánc akciója, amelynek keretében a programhoz csatlakozott partnerei számára kedvezményeket nyújt az élelmiszervásárlásból.
A torkoskodási akcióban való részvételt a MÁV-START Zrt. is jó lehetőségnek tartja, ezért a tavalyihoz hasonlóan idén is lesz lehetőség fél áron torkoskodni az Utasellátó étkezőkocsikban.

Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson az akció híre és a csatlakozott vendéglátóhelyek listája, a Magyar Turizmus Zrt. január végén tájékoztatást ad a Torkos Csütörtökről és az akcióban részt vevő vendéglátóhelyek elérhetőségeiről az Itthon otthon van turisztikai mellékletben, amely behúzásra kerül a Magyar Nemzet, Világgazdaság, Népszava, Vasárnapi Hírek, Hölgyvilág, Fanny és RTV részletes lapokba, valamint elérhető a MÁV és a Tourinform irodákban, illetve a MOL benzinkutaknál is.

Forrás: www.itthon.hu

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »