Vendéglátóhely.hu

Turizmusra 1.169 milliárd forint 2013-ig - Kovács Miklós

Hírszerkesztő , 2007. november 9. 15:25

A következő időszakban, 2007. és 2013. között 1.169 milliárd forint európai uniós forrás érkezik a turizmusba, ebből mintegy 305 milliárd fordítható majd turizmusfejlesztésre - ismertette Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turizmusért felelős szakállamtitkára Zircen, a 10. Bakonyi Turisztikai Konferencián.

[MTI] A szakállamtitkár elmondta: a közép-dunántúli régió ebből az összegből 36,8 milliárd forintot fordíthat majd turisztikai célokra.

Szavai szerint az uniós forrásból attrakció fejlesztésre 121 milliárd forint, turisztikai fogadóképesség javítására 28,1 milliárd, működési háttér fejlesztésre pedig 4,3 milliárd forint fordítható országos szinten.

A közép-dunántúli régiót tekintve attrakció fejlesztésre 18,6 milliárd, turisztikai fogadóképesség javítására 1,8 milliárd, működési háttér fejlesztésre pedig 1,4 milliárd forint jut a 7 éves program keretében.

A szakállamtitkár kiemelte, hogy a fogadóképesség fejlesztésre vonatkozó pályázatok pénteken jelentek meg, és már elérhetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a regionális fejlesztési ügynökségek honlapjain.

Kovács Miklós a turizmustörvénnyel kapcsolatban elmondta: céljuk, hogy meghatározzák a turizmusfejlesztés területén az állam és az önkormányzatok feladatát. Véleménye szerint el kell érni, hogy javuljon a versenyképesség, és az állam kiemelt szerepet szánjon ennek az ágazatnak.

Kovács Miklós hangsúlyozta: erősíteni kell az együttműködést az idegenforgalomban érdekelt szervezetek, civil, valamint szakmai egyesületek között.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »