Vendéglátóhely.hu

Turizmusra 300 milliárd forint a következő hét évben

Hírszerkesztő , 2008. február 4. 11:45

A következő hét évben mintegy 300 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter pénteken, a XVI. turisztikai díjátadó megnyitóján Budapesten.

[MTI] Kifejtette, hogy a keretből 2008-ban turisztikai marketingre mintegy 5 milliárd forintot, mérhető eredmény esetén a pénzügyminisztériummal egyeztetve további 500 millió forintot fordítanak.
Bajnai Gordon szólt arról, hogy a turizmus és a vendéglátás felügyeletét a jövőben a turisztikai szakállamtitkárság látja el.

A miniszter közölte, hogy a tavasszal a parlament elé terjesztik az ágazati felelősséget és a szerepeket tisztázó turisztikai törvényt, illetve a Balaton területfejlesztési céljait meghatározó Balaton törvényt.
A miniszter felhívta a figyelmet Magyarország régiós különbségeire, fontosnak tartva az elmaradott régiók turisztikai fejlesztéseit.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly 24 milliárd forintért adtak el üdülési csekket, ami véleménye szerint hozzájárult a belföldi turizmus fellendüléséhez. Adatai szerint a belföldi turisták mintegy 9 millió vendégéjszakát töltöttek el 2007 első 11 hónapjában a magyarországi szálláshelyeken.
Bajnai Gordon a közeljövő perspektivikus területeként említette termál- és konferenciaturizmust.
 

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »