Vendéglátóhely.hu

Várhatóan még az idén bevezetik a kastélyszálló kategóriát

Hírszerkesztő , 2008. március 28. 14:27

A szállodák osztályba sorolásáról szóló rendelet korszerűsítése keretében várhatóan még az idén bevezetik a kastélyszálló kategóriát - mondta Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke a Magyar Kastélyszállodák Egyesületének sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.

[MTI] A módosító javaslat jelenleg az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium döntésére vár. Az egyesület reményei szerint a parlament még az idén dönt róla.

Niklai Ákos példaként említette, hogy a szabályok szerint az ötcsillagos kategóriához kötelező liftet építeni a szállodában, míg a kastélyszállókban erre többnyire nincs mód.

Glaser Gyula, a Magyar Kastélyszállodák Egyesületének elnöke azt mondta: a kastélyszálló kategóriába sorolás kritériumainak lényege, hogy az adott szálloda legalább háromcsillagos legyen, rendelkezzen bemutatható történelmi háttérrel és magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtson.
Az egyesület 2007 decemberében alakult, jelenleg 13 szállodát és egy éttermet tömörít magába. Magyarországon 30-35 kastélyszálloda működik - tette hozzá az elnök.

Az elnök elmondta, hogy elkészült az első kiadványuk, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. segítségével terjesztenek majd, egyebek mellett a nemzeti turisztikai marketing szervezet kirendeltségein.
Niklai Ákos beszámolt arról, hogy a társaság a prospektusok terjesztése mellett segít szakmai és újságírói tanulmányutak szervezésében is.

A magyar egyesület csatlakozott a Historic Hotels of Europe (HHE) nemzetközi szervezethez, amely 16 ország kastélyszálló egyesületeit tömöríti magába.

Hirholz Ákos, az egyesület titkára elmondta: az egyesület tagjai közös értékesítési, marketing, minőségbiztosítási rendszert építenek ki. Közösen tervezik lebonyolítani a beszerzéseiket, illetve szintén együtt kívánnak indulni különböző pályázatokon.

A nemzetközi szervezettel kapcsolatban a titkár kiemelte, hogy közös tanulmányutak lebonyolítása mellett, más eszközökkel is segítik a tagok egymást a bemutatkozásban a különböző piacokon.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »