Vendéglátóhely.hu

Vizek Éve, Fürdők Éjszakája

Hírszerkesztő , 2008. november 27. 12:00

A Vizek Éve kampány decemberi főszereplője Budapest és a fővárosi fürdők. Ennek jegyében szervezik meg december 5-én először a Fürdők éjszakáját, amikor 3500 forintért három fürdőben is kipróbálhatják az érdeklődők a lubickolást, és egész éjjel élvezhetik a szórakoztató programokat - hangzott el a turisztikai szakma szerda délutáni tájékoztatóján a Széchenyi Fürdőben.

[MTI] Először Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója vonta meg az idei turisztikai kampány, a Vizek Éve mérlegét. A kampány sikeres volt - hangsúlyozta - nagyon sokan vették igénybe a "hármat fizet, négyet kap" szállásakciókat, ami növelte a szállodák hét eleji kihasználtságát és erősítette a belföldi turizmust. Sok helyen meg is hosszabbították ezt a sikeres kezdeményezést. Ma már 51 százalék a belföldi és 49 százalék a külföldi vendégek aránya, azaz először billent át a mérleg nyelve a hazai vendégek javára a magyar turizmusban. Ez az arány sok fejlett nyugat-európai országban 60-40 a belföldiek javára.

A Vizek Évében minden hónapban más régió volt a főszereplő, a Balaton kétszer is sorra került. Decemberben a Budapest-Közép-Duna-vidék régió egészségturisztikai kínálatát állítják a középpontba. Budapestnek különleges a szerepe, hiszen 100 forintból 70-et itt költenek el a turisták.

Amint arról Rusznák Imre, a Budapest és Közép-Duna-vidéki Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke beszámolt, december 1. és 23. között a szálláshelyek mellett több Pest megyei fürdő is kedvezményes ajánlatokkal várja az érdeklődőket. Mintegy 30 szolgáltató csatlakozott az akciókhoz.

A budapesti fürdők féláron kínálják a masszázsokat ebben az időszakban. Ennek az a célja, hogy a vendégek megtapasztalhassák, milyen pihentető, kényeztető szolgáltatás ez, és korántsem csupán a betegek számára. A régióban lévő szálláshelyek közül több helyen ismét bevezetik a "hármat fizet, négyet kap" akciós ajánlatot.

Egyes szolgáltatóknál ugyanebben az időszakban már 2009-re szóló ajándékutalványt is vásárolhatnak az érdeklődők, amelyet 2009. március 31-ig használhatnak fel.

Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója ismertette a nagyszabású éjszakai programsorozatot, amelyre december 5-én kerül sor, három történelmi fürdőben. A Széchenyi, a Gellért és a Rudas fürdő ezen a napon este 10 és hajnali 4 óra között az adott hely stílusához illő zenés programokkal várja a vendégeket. Egyetlen, 3500 forintos belépővel, ingyenes saját buszjárattal akár mindhárom fürdő végiglátogatható egy éjszaka alatt.

A szervezők még arról is gondoskodtak, hogy fodrász álljon azok rendelkezésre, azok számára, akiknek elázott a haja valamelyik fürdőben, hogy ne kelljen vizes fejjel kilépni a hideg éjszakába.

A Fürdők Éjszakájával hagyományt kívánunk teremteni - hangsúlyozta Ferenci Tibor - nyáron folytatása következik a nyitott strandokon, Szentivánéj tájékán.

Legfrissebb híreinkRSS

További hírek »