Vendéglátóhely.hu

Magyarpolány

Magyarpolány címere

Az északi-Bakony nyugati oldalán, hosszú völgykatlanban fekszik Magyarpolány.

Az északi-Bakony nyugati oldalán, hosszú völgykatlanban fekszik Magyarpolány. A környékén már a kőkorszakban is laktak s bronzkori leletek is előkerültek. A középkorban 1336-ban említik először. A XVI. században Palota várához tartozott, később a zirci apátságé lett s övé volt egészen 1945-ig.

LÁTNIVALÓK:

Római katolikus templom: 1761-1773 között épült, barokk stílusban. A zirci Hoffpauer János emelte Haschke heinrichaui apát megbízásából. 1861-ben egy tűzvész után megújították. A homlokzati tornyos templom kívül egyszerű. Belső terében érdekesek a boltozat freskói, a XVIII. századi festmények Szent László, Szent István és Szent Cecília életének jeleneteit ábrázolják. Értékes munka a gazdagon faragott szószék és a két gyóntatószék.

Kálvária: A plébániatemplom mellett emelkedő dombon van, 1770 körül állíthatták. Egyenes lépcső vezet a dombtetőn levő neogótikus kápolnához, a lépcső pihenőinél öt, sátortetős stációépület látható, benne faszobrokkal. A domb tetején álló fakereszt 1930-ból való, a lépcső alján lévő Pietá 1901-ből, a Szentháromság szobor 1890-ból származik.

KÖZLEKEDÉS:

Megközelíthető a 8. sz. és a 83. sz. főútról, Ajka közvetlen közelében található település.

Vendégház

Magánszálláshely

Képek