Az őskortól kezdve lakott hely a falu.
Magyarszentmiklós Nagykanizsától északra 12 km-re, a zalaegerszegi országút mellett
fekszik. Fejlődésének, történetének két fő szakasza van. A másodikat a német betelepítéstől
számítják. Az őskortól kezdve lakott hely a falu. Német források szerint 1722-ben
Koblenzből és környékéről parasztokat telepített ide. 1960-ban iskolát építettek,
de gyerekek többsége ma Nagykanizsára jár iskolába. A község kisgyerekei a helyi óvodát
veszik igénybe. 1958 óta van művelődési otthona a településnek. Magyarszentmiklóst
római katolikusok lakják. A falunak van sportpályája. 1993-ban a világháborús és az
1956-os áldozatok emlékére emlékművet avattak.
LÁTNIVALÓK:
Római katolikus templom: Összefogással és önkormányzati segítséggel 1992-ben
épült a templom, 1995-ben pedig felszentelték a templom új orgonáját. Érdekesség,
hogy a harangot Nith László magyarszentmiklósi születésű, ma kanadai állampolgár adományozta.
KÖZLEKEDÉS:
Megközelíthető a 74. sz. főútról, valamint autóbusszal a környező községekből.